ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még egyszer szeretnék elnézést kérni az iménti figyelmetlenségemért. Rövid és tulajdonképpen csak technikai módosítást tartalmazó módosító indítványom kapcsán néhány mondatban szeretnék mégis indoklást mondani, elsősorban azért, mert azt gondolom, hogy ezek a fajta gondolatok talán megalapozhatnak egy olyanfajta konszenzust, amely a későbbiek folyamán, más módosító indítványok kapcsán is lehetővé teszi azt, hogy pontosan és jól, és ha lehet ilyet mondani, a nemzet javára dönthessünk.
Tisztelt Ház! Mindannyiunk érdeke, az egész ország érdeke az, hogy a szakszervezetek számára olyan jogosítványokat biztosítsunk, amelyek képessé teszik arra azokat, hogy feladatukat elláthassák, hogy ne csak munkaharcok árán legyenek képesek a dolgozók érdekeinek képviseletére, hanem olyanfajta mechanizmusokat működtessenek, amelyek segítségével képesek arra, hogy a munkaharcok kialakulását megakadályozhassák, és lehetővé tegyék a munkahelyeken a munkabéke megőrzését, lehetővé tegyék azt, hogy a dolgozók érdeke békés úton érvényesülhessen.
Tisztelt Ház! Az általam előterjesztett módosító javaslat arra irányult, hogy pontosítsa ezeket a jogokat, és pontosítsa azokat a lehetőségeket, ahogyan a szakszervezetek ezekkel a jogosítványokkal élhetnek. Remélem azt, hogy ez a módosító javaslatom és két későbbi olyan módosító javaslatom, amelyik nem kerül ide, mivel nem házszabályszerű (Derültség a Fidesz soraiban.), majd hasznosulhat valamilyen módon.
Elnézést kérek ellenzéki képviselőtársaimtól, ha valamilyen módon, gyakorlatlanságból nem pontosan házszabályszerű volt a hozzászólásom. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés