DR. BOROS IMRE (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! A kormány unos-untalan arról beszél, hogy sokkal nagyobb a költségvetés hiánya, mint amit vártak, de közben kitartanak ígéreteik teljesítése mellett is. Ezt helyesnek tartom. A kettő együtt azt jelenti, hogy év végére nyakig úszunk a deficitben, ami természetesen megengedhetetlen lenne. Nem nyilatkoznak azonban arról, hogy miként csökkenne az önök által már most is túl nagynak tartott deficit, miközben a programot is végrehajtják.
A rejtélyre magyarázatot keresve kicsit a gondolatolvasás eszközéhez nyúlok, ha ez nem sikerülne, miniszter úr majd nyilván ki fog igazítani. Nagy deficittel riogatnak, de arról elfeledkeznek, hogy a kasszába lényegesen több folyik be, mint amit terveztek, így jut is, marad is, mert a polgári kormány jól gazdálkodott. (Derültség az MSZP soraiban.) Az azonban már nem dicsőség, hogy a Széchenyi-tervtől az agrár- és géptámogatásokig mindent leállítottak. A Széchenyi-terv pályázataira havonta legalább 10-15 milliárd forintot kellene folyósítani, hiszen eddig több mint félmilliárd a polgári kormány által megítélt támogatás. Szintén nem beszélnek róla, de tény, hogy az infláció szépen kúszik felfelé, örömteli gázolaj- és benzináremelésekről hallani. Tehát a bevételi oldalon is van már valami.
Tudjuk, hogy a külföldi hitelnyújtók tülekednek, szinte ostromolják a miniszter urat a József nádor téren, hogy olcsó hiteleket nyújtsanak, ami csak a tőketartozást növelné, de a deficitet csak kismértékben emelné meg. Egyébként ezekről a hitelezői szándékokról bőven hallunk, no nem a magyar lapokból, azokból nem annyira, hanem a nyugati sajtóból, például a Frankfurter Allgemeine Zeitungban meg egyéb helyeken lehet ezekről olvasni. Igazán kár, hogy a magyar sajtó ezeket nem idézi be.
Nos, az ember végigmegy ezeken a találgatásokon, és kérdezi a miniszter úrtól, hogy ezeken az ötleteken kívül kell-e még segédötlet a kiadások fedezésére. Készül-e valamelyik vadásztársaságnál a karácsonyfa alá - akkor már vadászidény van - csinos csomag ismeretlen szerzők tollából? Erre várom a választ.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés