DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Dr. Polt Péter úr, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze 2002. május 31-én átiratban fordult az Országgyűlés elnökéhez, mint hallották, mert az ittas járművezetés vétségének alapos gyanúja miatt indítványozta dr. Kosztolányi Dénes képviselőtársunk mentelmi jogának felfüggesztését. Átiratában a következőképpen fogalmazott:

Dr. Kosztolányi Dénes országgyűlési képviselő 2002. március 17-én, tehát még a választások előtt, 2 óra 35 perc körüli időpontban, Kondoros lakott területén, a 44. számú főút száraz felületű, érdesített aszfaltburkolatú úttestjén, Békéscsaba felől Szarvas irányába 90-100 kilométer közötti sebességgel vezette a személygépkocsit. Az adott útszakaszon a megengedett sebesség 60 kilométer. A Csabai út 71. szám előtti útszakaszon a személygépkocsi jobb oldali első kerekével ráhaladt az úttest közepén létesített járdaszigetre, átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, itt az útpadkára, innen visszavágódott a menetirány szerinti jobb oldalra, majd a szilárd burkolatú úttestet elhagyva, az árokban, egy betonlábas telefonoszlopot kitörve, a tetejére borulva állt meg.

Kosztolányi Dénes, akinek vérében a későbbi eljárás során enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot, 1,36 ezrelék véralkoholszintet állapítottak meg, a baleset következtében könnyű, nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett. Megjegyzem, nagyon nagy szerencse, hogy senki más nem sérült meg a balesetben, és képviselő úrral is vele volt az őrangyala, mert könnyű sérüléssel megúszta a dolgot.

A mentelmi bizottság az ügyet 2002. június 11-én tárgyalta, ahol a megjelent Kosztolányi képviselő úr több aggályát fejezte ki az eseményt követő eljárással kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban azonban nem tett a mentelmi jog megsértésére utaló beadványt, indítványt.

A mentelmi bizottság - a közvádas ügyekben az eddigi négy parlamenti ciklusban kialakított gyakorlatának megfelelően - 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett ajánlja az Országgyűlésnek, hogy Kosztolányi Dezső képviselőtársunk mentelmi jogát (Közbekiáltások: Dénes! Dénes!) mentelmi jogát az adott ügyben függessze fel. (Nagy zaj.)

(15.40)

Forrás: parlament.hu