PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazából egyetlen szó volt az, ami arra indított, hogy mégiscsak kérjek szót én magam is: ez a "visszavezetni", amit Béki képviselő asszony vetett föl Mátrai Mártának. A "visszavezetni" tükörfordítása annak a szónak, amit az Unióban is az Európai Szociális Alap ilyen típusú programjainál használnak. 2000 és 2006 között az egyik legfontosabb célkitűzés: visszavezetni a munka világából kizártakat a munka világába. Úgyhogy ez így jött be a magyar köztudatba, a politikai köztudatba is.

És ha már itt tartunk, akkor érdemes lenne fölhívni a kormánypárti képviselőtársaim figyelmét arra, hogy most is, tehát ebben a pillanatban is és a következő pár évben is futni fognak nem is kicsi nagyságú, kicsi összegű programok. Éppen az ilyen típusú, ezeknek a rétegeknek a megsegítésére csak Kelet-Magyarországon a három régióban - ez kilenc megyét érint - 3 milliárd 600 millió forintos program fut magyar és brüsszeli társfinanszírozásban. Gondolom, ez nem éri meglepetésként a politikai államtitkár asszonyt sem. Pontosan ezeket a rétegeket célozza meg, akikről itt most leginkább szó van, és annak a szellemében egyébként, ami az uniós célkitűzés is, amihez az előző, polgári kormány kapcsolódott, bekapcsolódott, és társfinanszírozásban ehhez biztosította is a forrásokat.

Amikor mi felvetettük a bizottsági vitában, hogy miért érte önöket ez ilyen váratlanul és miért érte meglepetésként ez az egész problémakör, akkor leginkább ezekre céloztunk volna, a már most futó programokra, illetve azokra a magyar tudósok és kutatók által felhalmozott tapasztalatokra, amelyek pedig elég széles körben ismertek.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu