30 felszólalás
H/9800 Az Európai Szociális Kartával kapcsolatos kötelezettségek vállalásáról
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális és családügyi bizottság legutóbbi ülésén megvitatta az adott határozati javaslatot, és azt egyhangúlag elfogadásra javasolta a Ház elé, két okból is. Egyrészt azért, m…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlenegy rövid kis javaslatunkhoz szeretnék némi magyarázatot hozzáfűzni, egyfajta módon folytatni is a korábbi vitát, az általános vitát. Hiszen azt javasoltuk, hogy egészítsük ki ennek a javaslatnak az 1. pontjá…
J/8813 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről H/9198 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Abban a kegyelmi állapotban vagyok, hogy ellenzékiként bizottsági közös véleményt mondhatok, éppen ezért nem biztos, hogy ki fogom használni a teljes időke…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az uniós csatlakozás előtt negyven-egynéhány nappal mindannyiunknak szembesülnünk kell olyan kötelezettségekkel, amelyeket a csatlakozási szerződés számunkra meghatároz. Mint minden szerződés, ez i…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdemes lenne kicsit szakmailag is valóban visszatérni a vita fő vonalához, és elmondanunk újra, hogy mi az, amit igazából hiányoltunk háttértanulmányként, számításként, ami felvetődött. Az hiányzik, annak a felmérés…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy kormánypárti képviselőtársaink kezdik kapiskálni, hogy miről is kívánunk mi beszélni, mire akarjuk ráirányítani a figyelmet. Folytatnám azt a gondolatmenetet, amit elkezdtem, tehát magyarán mondván: Magyarország…
H/8847 A hazai nyugdíjak európai uniós csatlakozással összefüggő emeléséről
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a mai, MSZP-SZDSZ vezette kormánykoalíció szociálpolitikájáról és gazdaságpolitikájáról beszélünk, akkor sajnos van egy előképünk: úgy tűnik, ugyanolyan elhibázott gazdaság- és szociálpolitikát folytatnak, mint nyolc év…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk levő költségvetési javaslattal kapcsolatban már kaphattunk meg néhány sarokszámot, méghozzá az adótörvények vitája kapcsán - ami egyébként még nem zárult le -, és ekkor már megismerhettük ennek a költségv…
T/5585 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a szociális és családügyi bizottsági ülésen úgynevezett kisebbségi vélemény is megfogalmazódott ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, m…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is mindenképpen fontos hangsúlyozni azt, hogy az ellenzéki oldalon, a Fidesz-MDF oldaláról egyértelműen elutasítjuk az előttünk lévő adókról és…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Szemmel láthatólag egy lépést vagy talán egy centimétert sem közeledett egymáshoz a kormánypárti és az ellenzéki álláspont a vita megkezdése óta. Szemmel láthatólag kormánypárti képviselőtársaink nem tudják, nem akarjá…
T/2702 Az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Újra visszatérünk egy olyan felfogásbeli különbséghez, hogy kormánypárti képviselőtársaink, amikor beadunk konkrét módosító javaslatokat, akkor ezeket valamilyen elegáns, de mindenképpen kormánypárti erőből próbálják meg eleg…
T/3735 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunk is már annak tudatában kezdte meg a vitát erről a törvénymódosítási javaslatról, hogy tisztában voltunk azzal, hogy egy konszenzus született. Az adatvédelmi biztos úr…
A/2742 Itt a drogos, hol a drogos, avagy (figyelem) elterelés szociálliberális módra?
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Már elmúlt március 1-je, amikor is életbe kellett volna lépjen a büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos úgynevezett elterelés intézményét szabályozó rendelet, amelyet az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium…
A/2742 Itt a drogos, hol a drogos, avagy (figyelem) elterelés szociálliberális módra?
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Önök a saját felelőtlen ígéreteik teljesíthetetlenségéről győződtek meg az elmúlt hónapokban, és nem arról, hogy milyen szakmai terhek hárulnak önökre. Pusztán arról van szó, hogy önök egy szociálliberális csodafegyverként állították be a vitában is és…
I/1791 Lesz-e GÁZ-ÁR-EMELÉS avagy Lendvai Ildikó után szabadon?
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Most már nem csupán a gazdasági elemzők, hanem minden magyar ember számára világos, az újságok is megírták, az emberek is már régóta erről beszélnek (Derültség az MSZP soraiból.), hogy a jövő esztendőben nő a lakbér, nő a gázár, é…
I/1791 Lesz-e GÁZ-ÁR-EMELÉS avagy Lendvai Ildikó után szabadon?
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A válasza nem volt számomra meggyőző. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Le van írva! - Olvassa!) Jól ismertek azok a gazdasági érdekcsoportok, hazaiak és külföldiek egyaránt (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Nem igaz!), amelyek kö…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy először is megköszönjem itt, a parlament előtt azt a bátorítást és azokat a bátorító sorokat, amelyeket a témában írott levelünkre a válaszukban visszajeleztek azok, akiket megkerestünk. A pedagógusoknak írott levelünkben ar…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, de el kell magyaráznom, hogy mi a funkcionális analfabetizmus. Ennek az a lényege, hogy bár minden egyes betűt külön-külön valaki felismer, amikor ezek mondattá összeállnak, annak a jelentését már nem képes felfogni. Így állunk ezzel…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Van azért ennek a törvénymódosítási javaslatnak egy felelőse is, mint ahogy minden kormányban van ilyen. Tisztelt MSZP-s Képviselőtársaim! Hetek óta tudjuk itt ellenzéki oldalon azt, hogy önökön belül is mint legfőbb kormánypárton belül, nagyo…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Természetesen egyetlenegy szót sem kívánok visszavonni azokból, amiket Bárándy Péterre mint miniszterre, illetve azokra vonatkoztattam, akik ezt a törvényjavaslatot általam ismeretlen módon, de előkészítették. Ellenben engedjék meg, hogy néhán…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Egy pontosítással kell kezdenem: a képviselőtársam, bár jól fogalmazott, de mégsem precízen, ugyanis 10 tartózkodás mellett fogadta el és tartotta általános vitára alkalmas…
T/945 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy ötletroham tartja lázban lassan már egy évtizede vagy több mint egy évtizede igen makacsul a magyar közgazdászok úgynevezett neoliberális szárnyát. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ők azok, akik sohasem látják az alagút végét, de h…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan aspektusból szeretném megvilágítani ezt a fajta törvénymódosítási javaslatcsomagot, amely az elmúlt alkalommal is, úgy érzem, háttérbe szorult, mindamellett elég széles körben hivatkozunk rá: ez az aspektus pedig az európai csatlakozással kapc…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én magam minden szándékom szerint vissza akartam térni az eredeti törvényjavaslathoz és annak a vitájához mindaddig, amíg meg nem hallottam Szabó Zoltán képviselőtársam szavait, aki egy gondolatfonalban összehozta a Horn-kormányt és a szociálp…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindenképpen csatlakoznom kell Mátrai Márta képviselőtársam gondolataihoz. Megint csak Szabó Zoltán szavai voltak azok, amelyek elindították bennem a szándékot, hogy megszólaljak ebben az ügyben. Annak is örülök, hogy végre visszatértünk ahhoz…
T/187 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Két újabb fogalom jelent meg, az egyik a trükkö, a másik pedig a gyermekszegénységö, ami miatt most újra meg kell szólalnom. Az első a gyermekszegénység fogalma. A kormánypárti padsorokban nagyon sokan használták ezt az elmúlt másfél-két órá…
H/14 A hosszútávú egészségpolitika folyamatosságának megőrzéséről és az egészségügyi, valamint a szociális rendszerekben ellátottak jogainak érvényesítését biztosító szervezet kialakításáról
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szociális és családügyi bizottság ma reggeli ülésén, ahogy már Kárpáti Zsuzsa képviselőtársam is említette, nyolcan valóban nemmel szavaztunk, ketten pedig tartózkodtak ennek a határozati…
H/63 A családok hajléktalanságának megelőzéséről
PÁLFI ISTVÁN, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A szociális és családügyi bizottság június 5-ei ülésén ezen napirendi pont tárgyalásakor mind a tárgysorozatba-vétel, mind a vitára való alkalmasság tekintetében ellen…
H/63 A családok hajléktalanságának megelőzéséről
PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Igazából egyetlen szó volt az, ami arra indított, hogy mégiscsak kérjek szót én magam is: ez a "visszavezetni", amit Béki képviselő asszony vetett föl Mátrai Mártának. A "visszavezetni" tükörfordítása annak a szónak, amit az Unióban is az…