PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Van azért ennek a törvénymódosítási javaslatnak egy felelőse is, mint ahogy minden kormányban van ilyen.

Tisztelt MSZP-s Képviselőtársaim! Hetek óta tudjuk itt ellenzéki oldalon azt, hogy önökön belül is mint legfőbb kormánypárton belül, nagyon komoly ellentéteket szült ez a törvénymódosítási javaslat. Tudjuk, hogy minden családban - jelenleg a koalíciós családban is - lehetnek feketebárányok, és dicséretes dolog az, ha ennek a feketebáránynak az ügyeit megpróbálják valamilyen módon terelgetni és valamilyen módon kézben tartani. De ha egyszer ez a feketebárány - jelen esetben az SZDSZ - olyan, a társadalomra is veszélyes magatartást tanúsít, akkor viszont olyan eszközökkel kell ellene fellépni, amilyen eszközeink erre már nem biztos, hogy családon belül vannak. Erre a legjobb eszköz maga a parlament. Meglesz a lehetőségük önöknek is arra, hogy úgy szavazzanak ebben a nagyon súlyos és káros törvényjavaslatban, ahogy igazából a lelkiismeretük diktálja.

Ki kell mondani szó szerint azt, és össze kell foglalni ennek a vitának az eddigi gondolatait, hogy mi is ez a törvénymódosítási javaslat. Ez nem más, mint egy aljas, rosszindulatú, mocskos szándékú és a bűnözés érdekeit kiszolgáló törvénymódosítási javaslat. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) Szégyen arra, akárki is fogalmazta meg ezt, szégyen arra, aki ezt le merte írni, és szégyen arra a miniszterre, aki ezt elénk merte hozni, tisztelt képviselőtársaim. (Farkas Imre: És arra, aki mondja!) Bárándy Péternek ezért el kell tűnnie ebből a kormányból. Vissza kell mennie oda, ahonnan jött: a bűnözők sztárügyvédjének.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu