PÁLFI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy kormánypárti képviselőtársaink kezdik kapiskálni, hogy miről is kívánunk mi beszélni, mire akarjuk ráirányítani a figyelmet. Folytatnám azt a gondolatmenetet, amit elkezdtem, tehát magyarán mondván: Magyarország négy irányban tud vonzással bírni, négy irányból jöhetnek elvben ide munkavállalók. Gondolom, hogy nagyjából egyet is érthetünk, egész Európa ebből a négy irányból várja a munkavállalókat. Az az igazi gond, hogy a nyugat-európai munkavállalók, ahogy Schvarcz és Korózs képviselőtársam is mondta, valóban inkább magas szakképzettséget igénylő és magas presztízsű, éppen ezért magas jövedelmű helyeken dolgoznak. Ami viszont igazából gond lehet, hogy Kelet-Európából és akár az újonnan csatlakozókból, akár pedig a még utánunk csatlakozókból viszont már nagy tömegek jöhetnek, és szervezetten is jöhetnek, sajnos, és ez az igazi nagy probléma. Szervezetten is jöhetnek, és erre van is példa, kifejezetten azért, és Nyugat-Európában ezt kipróbálták, hogy az ottani szociális rendszer réseibe be tudjanak furakodni, be tudjanak férni. Itt már látok veszélyeket.
Mit csinált Nyugat-Európa? A maga szempontjából jól csinálta, amit csinált, hiszen olyanfajta zsiliprendszert állított fel egyébként előzetes tanulmányok alapján, amivel most azt méri le, hogy Kelet-Európából, az újonnan csatlakozó országokból hova és milyen mértékben kívánnak menni a munkavállalók, és amennyiben ezeken a területeken túlcsordulás lesz, akkor még magasabbra emeli ezt a zsilipet. Amennyiben nem, akkor viszont engedni fogja, és ezért van a kettő-, három- vagy ötéves idő. A maga szempontjából jól csinálta.
Mi azt kérdezzük most a kormánytól, hogy miért nem készült ilyenfajta hatástanulmány, miért nem tettük meg mi is azt, hogy ilyenfajta zsilipeket be tudjunk most építeni éppen az önmagunk, a saját rendszerünk, saját szociális, egészségügyi ellátórendszerünk védelmében.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés