DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vita kapcsán is szót kértem ebben az ügyben, illetőleg az alkotmányügyi bizottság legutóbbi ülésén is, miszerint a képviselőtársaimmal benyújtott módosító javaslat kapcsán a kormány képviselője az alkotmányügyi bizottsági ülésen, álláspontom szerint, nem tudott olyan meggyőző érvet felhozni, ami azt igazolta, illetőleg bizonyította volna, hogy ne lehetne 2003. január 1-jétől a debreceni ítélőtáblát felállítani.
Az ott elhangzottak, illetőleg a kezemben lévő jegyzőkönyv tanúsága szerint az előterjesztők képviselőjének az az egyetlen érve, illetve kifogása volt az időpont vonatkozásában, hogy nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy a debreceni ítélőtábla felállításának feltételei jelenleg fennállnak-e. Magyarul nincs hivatalos tudomásuk arról, hogy ingatlan állna rendelkezésre, valamint, hogy a bíróságok - személyi létszám, utánpótlás és egyebek - megfelelnek-e a feltételeknek.
(17.50)
Én az általános vitában is elmondtam, és az alkotmányügyi bizottság ülésén is elmondtam: mintegy két héttel ezelőtt született döntés Debrecen város képviselő-testülete részéről, amely az ingatlant vagy telek vagy épület formájában biztosítja a bíróság felállításához, és a bíróságról szerzett információm szerint a bíróság maga is készen áll az ítélőtábla 2003. január 1-jével történő felállításához. Ezért érthetetlen számomra az, hogy ezt a módosító indítványt nem fogadták el.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés