DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, a Nemzeti Földalapról nem politikai alapon kell vitatkozni, hanem az abból élő emberek érdekeit figyelembe véve, közgazdasági alapokra kell helyezni minden érvanyagunkat.

Amikor a Nemzeti Földalapot nézzük, akkor, úgy érzem, a beruházásokat segítő föld biztosítása a nemzet érdekeit szolgálja. A beruházásoknál első helyen van az ültetvény és az állattenyésztés, ezek versenyezhetnek. Ha ez a két terület nem kapja meg a biztonságot arra, hogy amíg a beruházása meg nem térül, addig ő nyugodt lehet, akkor az a politika valahol hibát követ el. Tessék megnézni, és én nem is akarom minősíteni, Amerikában az óriásfarmok mögött is egy állattenyésztő telep a kukoricaövezet közepébe települ le. Európában ugyanerre törekednek. Én úgy érzem, hogy nem szabad olyan irányba elvinni ezt a kérdést, ami ilyen hisztériát kelt.

Kérem, az állattenyésztő telepek fontosságára megint nem én térek rá. Gyakorlatilag szeretném akár Reichenbachot idézni, vagy bármelyik üzemtulajdonost, aki azt mondja, hogy a magyar mezőgazdaság nehézipara és igazi működtetője az állattenyésztés, ezen belül is annak a nemzetnek, ahol a szarvasmarhatartást magas szinten tudják művelni, a mezőgazdasága mindig élen járhat. Kérem, amennyiben nem érjük el azt, hogy egy-egy nagyobb telep mögött számosállat/hektár területet biztosítsunk, nem lehet a jövőt kellőképpen tervezni. És ezért tettük mi ezt a javaslatot arra, hogy szükségesnek tartjuk a sajátunkat fenntartani.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu