DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Három dolog miatt kértem szót, és ezért nyomtam meg a gombot. (Arató Gergely felé:) A képviselőtársamnak mondanám legelőször, aki azt mondja, hogy Kaposváron járt, és megünnepelte fáklyás felvonulás közepette Nagy Imre mártír miniszterelnöknek az emlékét: én kaposvári képviselő vagyok, soha nem láttam önt azelőtt ott, képviselő úr, csak hirtelenjében a kampány hevében jutott eszükbe ez a felvonulás, amit nagyon helyesnek tartok, és kérem, hogy ezt máskor is tegyék meg.

(21.30)

A másik pedig: Szabó Zoltán képviselő úr azt mondja, hogy Medgyessy Péter talán látnok volt? - teszi fel a költői kérdést. Nos, képviselő úr, június 18-át megelőzően még csak a függetlenség napja volt előterjesztve, erről még nem beszéltünk akkor, a Nagy Imre-kitüntetés alapításáról, noha erről is folytathatnánk vitát, a függetlenség napjáról természetesen, így csak az ön figyelmébe ajánlom a 2001-ben általunk hozott törvényt és a függetlenség napjának a preambulumát. Óriási a különbség a kettő között: az egyik Mohácstól vezeti végig a történelmi időszakot, a történelmi korszakokat, míg az önöké leginkább csak a Varsói Szerződésre fókuszál, és ez is óriási különbség.

Amit pedig Göndör István képviselő úrnak mondanék, ha itt lenne: lövészárkokról beszél. Sokszor elmondtuk már - és most is azért szólok rá, mert nem szeretném, ha nyitott maradna a kérdés -, mi sosem ástunk lövészárkot; a lövészárkot majd betemeti az, aki kiásta. Zárjuk le a múltat! Én is azt gondolom, képviselő úr, hogy zárjuk le a múltat, de a múltat lezárni csak akkor lehet, ha feltártuk. Pontosan erre irányul ez a vizsgálóbizottság, hogy feltárja a múltat, és miután feltárta, én is azt mondom, hogy zárjuk le - de először mindenki nézzen szembe a saját múltjával!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu