DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök asszony, megígérem, hogy a következőkben visszatérek a korábbi intelmeihez, de most még kénytelen vagyok Keller képviselő úr hozzászólására reagálni, nagyon röviden.
Képviselő úr, a kritika nem támadás. Amikor Varga Mihály elmondta az álláspontját, akkor valóban szót ejtett kritikai megjegyzésekről a jelenlegi kormánypolitikát illetően, de nagyon nagy baj az, ha állami vezetők, állami képviselők a kritikát támadásnak érzik - rossz asszociációkat kelt az ilyen. Mint ahogy valóban, ha a vádakat bizonyítékoknak tekintjük, ugyancsak rossz asszociációkat kelt; és ebben az összefüggésben hoztam szóba, hogy az sem szerencsés, ha állami emberek az arra hivatott független eljárásokat befolyásolni akarják, nyomást akarnak rá gyakorolni. Belátom, van előképe ennek: egy bizonyos herceg, Visinszkij - talán hallotta ezt a nevet - annak idején a sztálini Oroszországban a bizonyítás bizonyítékok nélkülö című diszciplína és eljárás kidolgozója volt; ő gyakran megtette azt sztálini főállamügyészként, hogy kommentálta és utasítgatta az igazságszolgáltatás és a nyomozó hatóságok eljárásait. Jobb az ilyesmitől tartózkodni, rábízni a független és szakszerű eljárásokra.
Ha valóban hibák vagy bűnök derülnek ki egy ilyen eljárás végén, akkor viselnie kell a következményeit annak, akit ez terhel; ellenben ha nem, akkor majd tessék bocsánatot kérni azoktól, akiket alaptalanul megvádoltak. És nem szerencsés, még egyszer mondom, sem a nyomásgyakorlás, sem a vádakat tényekként vagy bizonyítékokként beállítani. Várjuk ki az eljárások, a normális, a logikus és a tisztességes eljárások végét, és utána lehet nyilatkozni!
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
(13.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés