DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az első, amit, azt hiszem, érdemes hangsúlyozni: az elmúlt négy évvel szemben mi valóban érdekegyeztetésre készülünk, illetve készültünk a kormány alakításakor, és ez a folyamat már megindult. Tehát azt gondolom, ebben az értelemben ennek a kormánynak valóban van lehetősége arra, hogy párbeszédet folytasson a szociális partnerekkel, és ez a folyamat most már hetek-hónapok óta tart.
Ez valóban kényelmetlen, és ezt a problémát az előző kormány megkerülte. Ha az ember érdekegyeztetési tárgyalásokba kezd, az asztal különböző oldalán ülő felek között nézetkülönbségek, viták lehetnek. Ezek lehetnek politikai, lehetnek szakmai természetűek. Én azt gondolom, az adótörvény vitája megmutatta, hogy adócsökkentésre kerül sor jövőre. Ennek megfelelően várjuk azt, hogy a következő hetekben elfogadásra kerül az adótörvény. És természetesnek tartjuk, hogy a szociális partnerekkel ezeken a vitákon megegyezésre törekszünk majd, nem pedig úgy, mint az előző négy évben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés