CSAMPA ZSOLT (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Ön 2002. május 22-én az ifjúsági és sportbizottság előtt miniszterjelölti meghallgatásán a következőket mondta: "Nem vagyok ellene az olimpia kérdésének. Az olimpia ügyében sokszor elmondtuk, és azt is szeretném megerősíteni, tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzeti önbecsülés szempontjából ez mit is hozhat magával és milyen infrastrukturális, létesítményfejlesztési folyamatokat indíthat el. Azt azonban rendkívül fontosnak tartjuk, hogy várjuk meg a hatástanulmányokat, készüljenek el azok a hatástanulmányok, amelyek már most készülnek, és nemsokára az asztalomra kell tenni őket. Amint ezek megszületnek, azt gondolom, a kormány elé kell terjeszteni ezt az ügyet, ezt a kérdést." Ezek voltak az ön szavai, tisztelt miniszter úr.

Ezzel szemben nagy megdöbbenéssel olvastam az e témával kapcsolatos nyilatkozatát a minap a sajtóban. Ön azt állította, hogy Budapesten nem 2012-ben, hanem csak évekkel később válik alkalmassá az olimpia megrendezése. Fiatalként és aktív sportolóként számomra igen fontos, hogy Magyarország olimpiát rendezhessen. Mire alapozza a sajtóban tett kijelentését, miniszter úr? Arra a hatástanulmányra, amelyet a sajtónyilatkozata napján kapott kézhez és amelynek a mérete a másfél ezer oldalt is meghaladja? Ha igen, akkor ön Guinness-rekord sebességgel olvasta és értelmezte a tanulmány szövegét. Ha viszont más alapon nyugszik az elgondolása, akkor pedig önmagának, a jelölti meghallgatásának mond ellent.

Az olimpia kérdése nemzeti ügyünk, melyet az előző kormány a súlyának megfelelően kezelt, és egy szakemberekből álló bizottságot állított fel a kérdés átfogó vizsgálatára. Kérem tisztelt miniszter urat mint az illetékes szaktárca első emberét, hogy szíveskedjen ön is ennek megfelelően kezelni az olimpia kérdését.

(12.40)

Betartja-e korábbi kijelentését, és a hatástanulmányt átolvasása és értékelése után a kormány elé terjeszti-e? Fog-e hiteles tájékoztatást nyújtani a közvélemény számára a tanulmány tartalmával kapcsolatban?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu