124 felszólalás
H/13289 Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, nem biztos, hogy ki fogom használni mind a 10 percet, már csak azért sem, mert úgy gondolom, hogy a tisztelt Házban már többször, több alkalommal, több ízben föltett kérdése…
H/13289 Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mirkóczki képviselő úr kérdésére a válaszom egyértelmű. Mi megpróbáljuk gyakorlatilag a lehető leghatékonyabb módon - de a törvényesség mellett, azt gondolom - azt a jelentést letenni a tisztelt Ház asztalára. Ezt így is fogalmazzu…
T/12570 A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvénynek a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonnyá tételéhez szükséges módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági bizottság november 5-én megtárgyalta a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény, a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékony…
T/12570 A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvénynek a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti ellenőrzés hatékonnyá tételéhez szükséges módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ott folytatnám, ahol az imént abbahagytam. A bizottságban több megfogalmazott vélemény, álláspont ütközött több hónapon keresztül. A módosítást, ahogy arra képviselő úr is utalt, a ténymegállapító albizottsági ülésen tapasztaltak alapján kellett hogy…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy más területről kívánnék egypár gondolatot megosztani önökkel, ez nem más, mint a Magyar Honvédség és a honvédelem ügye, amit, azt gondolom, hogy össznemzeti ügyként kezeltünk elég régóta, és bízom benne,…
H/11520 A 2013. június 10-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság a mai napon megtárgyalta az előterjesztést, és egyhangúlag támogatta. Így kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa az előterjesztést a…
H/11476 A 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság a mai napon megtárgyalta a H/11476. számú országgyűlési határozati javaslatot, amely a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához való…
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy kezdjük a végéről. (Zaj. - Az elnök csenget.) Kicsit értetlenül állok Jávor Benedek úr hozzászólása előtt, vagy nem olvasta el a törvényt vagy nem tudja, hogy miről beszél. Én azt gondolom, it…
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első szó, azt gondolom, mindenféleképpen a köszönet. Köszönet, hogy az elmúlt jó pár hetet az egyeztetésekkel töltöttük, illetve a Belügyminisztérium konstruktív hozzáállásával többszöri egyeztetés zajlot…
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
CSAMPA ZSOLT, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági bizottság 2013. február 26-ai ülésén megtárgyalta a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításairól szóló T/10102. számú törvényjavaslatot. A bizottság…
T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az lenne az ügyrendi javaslat, hogy ma este 6 óráig lehessen a módosító javaslatokat benyújtani a tisztelt Házhoz.
J/8238 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról H/8331 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben törté
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága 2012. szeptember 12-i ülésén megvitatta az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők mű…
A/8501 Hogyan tervezi átalakítani a tárca Magyarország missziós szerepvállalását?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, hogy nem egy elcsépelt szó az, amikor arról beszélünk, hogy a Magyar Honvédség nem pártpolitikai ügy, hanem az nemzeti ügy. Úgy gondolom, miniszter úrnak is az elmúlt időszaki me…
A/8501 Hogyan tervezi átalakítani a tárca Magyarország missziós szerepvállalását?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. Úgy gondolom, hogy fontos itt az ország nyilvánossága előtt elmondani mindazon tevékenységet, amit a Magyar Honvédség végez, és mindenféleképpen fontos tájékoztatni akár képviselőtársaimat, akár a közvéleményt…
J/7847 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1192/2012. (VI. 15.) Korm. határozatban
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár államtitkár úr elég alapos volt, mert a plázától egészen a kiképzésig gyakorlatilag tájékoztatott minket, azért szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a mai n…
J/7223 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1126/2012. (IV. 25.) Korm. határozatban foglalt döntésről H/
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság 2012. május 31-i ülésén megvitatta az afganisztáni Nemzetközi Biztons…
J/7223 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1126/2012. (IV. 25.) Korm. határozatban foglalt döntésről H/
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország 2003 óta vesz részt az afganisztáni műveletekben különböző képességekkel. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos, ahogy az államtitkár úr is megfogalmazta, Magyarország szá…
T/5001 Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság november 22-én megtárgyalta az egyes törvények alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot, és 14 igennel, 2 nemmel és 1 tartózkodással aján…
T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság 2011. november 22-ei ülésén megtárgyalta a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszo…
T/4992 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is a Fidesz-frakció nevében szeretnék 50. születésnapja alkalmából államtitkár úrnak nagyon sok boldogságot és erőt kívánni. Bízunk benne, hogy még 50 évet el fog ér…
T/4992 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megnyugtatni Vadai képviselő asszonyt, hogy amiről beszélt, az akciószolgálati pótlék benne van a törvényben, úgyhogy ha esetleg lapozza a törvényt, akkor szívesen segítenék, hogy a 251. § (1) bekezdésébe…
T/4991 Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honv
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A honvédelmi és rendészeti bizottság november 22-én megtárgyalta az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai iga…
T/4991 Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honv
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Én inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem a függetleneknél van a zavar, mert ha elolvassuk a törvénytervezetet, akkor a VIII. fejezetben, az alkalmassági megállapí…
T/4988 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság a benyújtott törvényjavaslatot megtárgyalta, 15 igen, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett ajánlja a tisztelt Háznak elfogadásra. Köszönöm szé…
T/4979 Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés és kiegészítő dokumentumai Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges felfüggesztéséről
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság a mai napon megtárgyalta az előterjesztést, és 18 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett ajánlja elfogadásra a tisztelt Háznak. (Sz…
H/4915 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló 34/2011. (VI. 7.) OGY határozat módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság a javaslatot a mai nap folyamán megtárgyalta, és egyhangúlag ajánlja elfogadásra. (Taps a kormánypárti oldalon.)
T/4122 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról
T/3199 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefüggő egyes átmeneti rendelkezések megalkotása érdekében szükséges módosításáról T/3200 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Immár lassan a reggeli órákban megpróbálom rövidre fogni ezeket a gondolatokat, amiket papírra vetettem. Ahogy már többször, többektől elhangzott, hazánk jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy lemondjon fiatal, tapa…
T/2229 A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes ren
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság 2011. február 15-ei ülésén megvitatta a Magyar Köztársaság területén szolgál…
T/2229 A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes ren
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi miniszter úr 2011. február 2-án terjesztette be az Országgyűlés elé a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított n…