CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első szó, azt gondolom, mindenféleképpen a köszönet. Köszönet, hogy az elmúlt jó pár hetet az egyeztetésekkel töltöttük, illetve a Belügyminisztérium konstruktív hozzáállásával többszöri egyeztetés zajlott mind az ellenzéki, mind a kormányoldalon. És ahogy már itt a vita során is képviselőtársaim figyelemmel kísérhették a parlamenti napló beadványait, három darab módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslat érkezett, amelyek gyakorlatilag rendezik mindazon kérdéseket, amelyekben megállapodtunk, illetve azokat a kérdéseket feszegették mind a bizottsági üléseken, mind az általános vitában.

Azt gondolom, hogy a 2. kapcsolódó módosítóval Csenger-Zalán Zsolt képviselőtársam rendezte a szándékos bűncselekménnyel kapcsolatos problémát, ami korábban az eredeti előterjesztésben szerepelt, ami szerint gyakorlatilag "olyan személlyel az erről való tudomásszerzést követően fenntartott kapcsolat, akinek szándékos bűncselekmény miatt a bíróság a büntetőjogi felelősségét megállapítja", és ez itt a lényeg, a bizottsági üléseken is ez hangzott el. Úgy gondolom, ezzel tudtuk rendezni ezt a kérdést.

Mile Lajos képviselőtársam mind a bizottsági ülésen, mind az általános vitában és most is jelezte az Országgyűlés elnökének hatáskörével kapcsolatban, hogy az elnöknek egy elég erős hatáskört adunk a nemzetbiztonsági átvilágítással kapcsolatban. Úgy gondolom, mindenféleképpen, figyelemmel arra a javaslatra, ami a bizottsági ülésen is elhangzott, az Országgyűlés elnökét tekintjük annak, aki elmondja, illetőleg megállapítja, hogy rendben van-e a C típus vagy aggályok merültek föl. De abban az esetben, amikor aggályok merülnek föl, mind a bizottság elnökének, mind pedig az érintett képviselőcsoport vezetőjének véleményét kikéri az Országgyűlés elnöke. Ez szerepel a Németh Szilárd képviselőtársam által benyújtott módosító javaslatban.

Korábban már a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén Iváncsik Imre alelnök úr jelezte a címmel kapcsolatos aggályát, problémáját. Azt gondolom, már az első jelzés után a bizottsági ülésen jeleztük előterjesztőként, hogy elfogadjuk, befogadjuk ezt a módosítást. Úgy gondolom, a kapcsolódó módosítókkal, amik most majd a Ház asztalán szerepelnek, illetve, bízom benne, a holnapi bizottsági ülésen adott esetben elfogadásra is fognak kerülni, rendeztünk minden olyan vitás kérdést, ami az elmúlt időszakban felmerült mind az ellenzék, mind adott esetben a kormány részéről. Bízom abban, hogy mind a módosító javaslatok tekintetében, mind pedig a zárószavazás tekintetében a tisztelt Ház akár egyhangúlag is támogatni fogja az általunk benyújtott törvénymódosító javaslatot. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu