CSAMPA ZSOLT, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági bizottság 2013. február 26-ai ülésén megtárgyalta a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításairól szóló T/10102. számú törvényjavaslatot. A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta.
Pár gondolatot szeretnék megosztani képviselőtársaimmal, hiszen gyakorlatilag azt kell mondanom, hogy a bizottságban mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldalról konstruktív szakmai vita alakult ki a törvény megalkotása, jövőbeni elfogadása céljából. Ahogyan azt az előterjesztő, Kocsis Máté képviselőtársam is megfogalmazta, apróbb módosítási javaslatok voltak mind a nemzetbiztonsági bizottság elnöke részéről, mind pedig más képviselőtársak részéről. Úgy gondolom, hogy az előterjesztők nyitottak a konstruktív együttműködésre, nyitottak adott esetben a párbeszédre, és ha a módosító javaslatokat képviselőtársaim benyújtják, akkor természetesen azokról majd érdemben tudunk dönteni.
Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés