DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőnő! A föltett kérdések egy jó részére én hatáskör hiányában nem tudok válaszolni. Amire tudok válaszolni, arra válaszolok.

A tényállást helyesen tetszett megjelölni, valóban egy nem jogerős ítélet született, amiben 10 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre és egy év közügyek gyakorlásától eltiltás mellékbüntetésre ítélte a helyi bíróság a polgármester urat. Helyes a megjelölés az önbíráskodás és súlyos testi sértés tárgyában is. Börtönbe nem vonulhatott, hiszen nem jogerős az ítélet.

Ez az első válaszom. Mindkét ügyfél fellebbezést jelentett be ugyanis az ítélet ellen. Ehhez képest a jogi szempontból vizsgálandó kérdés - és ismétlem, jogi szempontból -, hogy bármi kizárja-e az ő polgármesteri létét. Azt kell mondani, hogy nem, hiszen a választójogi törvény akkor zárná ki, ha közügyek gyakorlásától jogerősen lenne eltiltva, vagy szabadságvesztés büntetését töltené.

A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló '94. évi törvény pedig akkor zárná ki ebből a lehetőségből, ha a polgármesteri tisztségével kapcsolatban ítélték volna el. Ez a helyzet sem áll fenn. Ugyanaz a helyzet áll fenn, mint az egyébként ellenzéki színekben indult nyíradonyi polgármester vagy a kunszentmiklósi önkormányzati képviselő esetében. Ők ugyanebben a helyzetben vannak, és ugyanez a sorsuk is, hogy egyelőre gyakorolhatják tisztségüket.

Az etikai kérdésekre viszont nem tudok válaszolni hatáskör hiányában. Az pedig, hogy a bíróságot befolyás alá vonná-e a kormány - a kérdést vagyok kénytelen visszautasítani természetesen. Nyilvánvalóan ezt is tetszett várni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu