DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Kétségtelen tény, hogy bármelyik autópálya díjasítása általában némi forgalomáttereléssel jár. Megvizsgáltuk az M3-as és a 3-as út viszonyait, és azt kellett tapasztalnunk, hogy egyenletesen úgy a 3-as út, mint az M3-as forgalma évről évre, tehát egymással arányosan 4-6 százalékkal nő. Következésképpen az a terhelés, amiről ön szól, igaz, de nem annak a számlájára írható, hogy az M3-as díjasítására sor került. Ebből következik, másutt kell keresni a megoldást, nevezetesen amit ön kérdésében említ, abban, hogy végre létrejöjjön a Magyarország, hazánk keleti és nyugati felét összekötő és a főváros teherforgalomtól történő mentesítését megoldó M0-s körgyűrű.
Itt elsősorban két pontra szeretnék utalni: ez az északi és a délkeleti - mert ez a kettő már nagyjából működőképesen létezik - összekötő szakasz, és arról szeretnék önnek beszámolni, és azért kértem a kollégáimat, hogy térképet hozzanak, és így távolból mutatnám meg önnek (Felmutatja a térképet.), hogy amiről beszélünk, az ez a része a városnak. Ennek a tervezési munkálatai, az engedélyezés és a terület-előkészítés a következő évben megindul, és a finanszírozási feltételeket - figyelemmel az Uniótól várható támogatásra is, mert ezt támogatni kívánja az Unió - úgy ütemeztük, hogy az építkezés 2006-ra a körgyűrűt e vonatkozásban teljessé tehesse.
Kérem, hogy fogadja el a válaszomat, köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés