DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tudomásul veszem, hogy az államtitkár úr fog válaszolni, bár én az interpellációmat a miniszterelnök úrhoz intézem.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Emlékszünk arra még, amikor az ön hivatali elődje, Orbán Viktor miniszterelnök úr felvetette, hogy az európai uniós csatlakozásnak bizonyos feltételei vannak. A jelek szerint ön is hasonlóképpen gondolkodik, hiszen Brüsszelben arról beszélt, hogy nem a csatlakozás időpontja, hanem a csatlakozás minősége a fontos. Nos, miniszterelnök úr, amikor Orbán Viktor e minőséget jelentő feltételekről beszélt, nevezetesen a magyar vállalkozások, mezőgazdasági termelők támogatásáról és európai uniós bérfelzárkóztatásról, akkor ön ahelyett, hogy komoly tárgyalásokat kezdeményezett volna a felvetett kérdésekről, már a puszta felvetés tényétől is felháborodott, s nem kevés hatalmi arroganciáról téve tanúbizonyságot, mindössze egy foghegyről odavetett szóval reagált, amely így hangzott: haragszom.

Nem is olyan régen, még a tavaszi választásokat megelőzően ön még az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként levelet írt a választókhoz a következőkkel: a köz alkalmazottjai, a nővérek, az orvosok, a postások és tanárok visszakapják szakmájuk elenyészett erkölcsi és anyagi megbecsülését, hiszen a nemzetet nem emelheti magasba az, akiről megfeledkezett a nemzete. Ön tehát fizetésemelést ígért a postásoknak, amikor így fogalmazott: visszakapják az elenyészett anyagi megbecsülést.

De ki beszél már a postásokról? Ki beszél az anyagi megbecsülésükről? Hol van már a tavalyi hó? - kérdezhetnénk, de pontosabb, ha így kérdezünk: hol vannak már a februári, márciusi ígéretek? Az emberek, ha véletlenül postások, hiába keresik, várják a rájuk vonatkozó ígéretek teljesítését, hiába olvassák az újságot, és keresik a nekik szóló üzeneteket, ígéreteket. Ígéretek helyett csend és hallgatás. A postások vártak egy ideig, bíztak - mondjuk így - az ön személyes garanciavállalásában és kormányának óriásplakátokon hirdetett szavahihetőségében. Ám tették mindezt hiába. Nyílt levélben emlékeztették önt korábbi ígéretére, s közben már-már átfogalmazzák a közmondást, amely szocialista változatban így hangzik: az ígéret szép szó, ha elszáll, úgy jó.

Nem tudhatjuk pontosan, mi történt. Mit mondhattak vagy mit véthettek szegény postások, de levelükre sokáig semmilyen, majd végül az ön kabinetfőnökétől semmitmondó választ kaptak. E válaszlevél egyetlen konkrétuma egy, a helyzetet ismerve nyugodtan cinikusnak tekinthető postásnapi jókívánság volt. Mi több, bűnük igen súlyos lehet, hiszen fizetésemelés helyett átszervezés és elbocsátás fenyegeti sokukat.

Miniszterelnök Úr! Köztudott, hogy a Posta dolgozóinak átlagbére az országos átlag alatt van. Ön ígéretet tett arra, hogy orvosolja lemaradásukat. Az ön kormánya viszont semmibe veszi az ön ígéretét, és ahelyett, hogy segítene a postásokon, sújtja őket. Szegény postásokat az ág is húzza. Nem hihetnek többé sem az ön személyes garanciavállalásának, sem az ön kormánya szavahihetőségének. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hasznos szolgálatuk közben azok a buta kutyák is megugatják őket, és ráadásul még a miniszterelnök úr is haragszik rájuk.

Miért nem emelik a postások bérét? Miniszterelnök úr, miért haragszik ön a postásokra? (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu