DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Júliusban, amikor még a Medgyessy-kormány életképessége komoly kérdésként merült fel a magyar belpolitikában, a szocialista vezérkar mindent elkövetett, hogy külpolitikai megerősítést produkáljanak, Medgyessy Péter D-209-es múltja ellenére szalonképes legyen a partnerországok vezetői előtt. Ennek eléréséhez semmi nem volt drága, bármit beígértek, csak mosolygósan fogadja a miniszterelnököt néhány nyugati vezető.

A legjelentősebb hír az volt Kovács László külügyminiszter úr júliusi amerikai útja során, hogy Bush elnök novemberben fogadja Medgyessy Pétert. Miért éppen novemberben? Mert az októberi önkormányzati választások tétje már nem nyomaszthatja a szocialistákat? Vajon mit ígért meg Kovács László, amivel elérte, hogy a világ vezető hatalmának első embere magához engedjen egy, a kommunista diktatúra éveiben tevékenykedő titkosrendőrt? De nézzük meg, mi a legfontosabb most Amerikának, mi a legfontosabb most Bush elnöknek. Világos mindenki számára, hogy a terrorizmus elleni világméretű küzdelem, az afganisztáni hadművelet és az Irak elleni katonai fellépés, amelyekhez az Egyesült Államoknak szövetségesekre van szüksége. Tudjuk, hogy az Egyesült Államok egyedül is képes lenne rendet teremteni a világ ezen fertályán; neki azért kellenek felajánlások, hogy lássék: nincs egyedül, amikor a világ békéje és biztonsága fölött őrködik. Ez helyes, és az is, hogy az Orbán-kormány 40 fős egészségügyi kontingest ajánlott fel az Al-Kaida elleni harchoz Afganisztánban.

(12.20)

Tudni szeretnénk azonban, hogy mit kínált fel Kovács László még júliusban az amerikai útja során, és milyen magyar csapatokat ajánlott föl Afganisztába és egy elkövetkezendő Irak elleni háborúba azért, hogy Medgyessy Pétert fogadják Washingtonban. Jó lenne, ha nyíltan vállalnák, hogy mit ígértek, mikor és miért, valamint bevallanák azt is, hogy eddig miért rejtőzködtek felfedni mindazt, amiben minden magyar érdekelt, és ami felől kizárólag az Országgyűlés dönthet kétharmados többséggel.

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu