DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat előterjesztését teszem meg. Annak az 1978. évi IV. törvénynek a módosításáról van szó, valamint az eljárási törvény módosításáról, amelyet igen sok további módosítás ért, lehet azt mondani, hogy a Btk.-nak több mint 900 helyen történt meg a változtatása. Változtatott rajta az Alkotmánybíróság megsemmisítő határozatokkal, változtatott rajta annak idején még néhány törvényerejű rendelet, majd végül változtatott rajta néhány törvény is, mintegy 49. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.)
A korrekciók nagy száma két üzenetet hordoz magában. Az egyik üzenet az, hogy ideje az idők változására is tekintettel egy új Btk.-t létrehozni, ideje egy új kódexet létesíteni, amely koherens szabályokat tartalmaz. Ennek a munkálatai folynak. A másik üzenete az, hogy ha újabb módosítással kell illetni ezt a kódexet, akkor ez a módosítás kellően mértéktartó legyen, és csupán azokat a tartalmi elemeket szabad tartalmaznia, amelyek részben a megváltozott büntetőpolitikával kapcsolatosak. Ez a jelenlegi kormánynak az elmúlt kormányéval össze nem egyeztethető szemléletéből adódik. Valamint azokat az elemeket kell tartalmaznia rendelkezésként, amelyek jogharmonizációs kötelezettségből, nemzetközi szerződésből adódnak. Ehhez képest a jelenlegi Btk.-módosítás rendkívül visszafogott, annak ellenére, hogy viszonylag sok rendelkezést tartalmaz.
Tény az, és ebből kellett kiindulni, hogy a mi bűnözési statisztikánk, bűnözési helyzetünk az országot az európai középmezőnybe utalja, annak ellenére, hogy jelentősen rosszabbodott a bűnözési struktúránk, és jelentősen nőtt az utóbbi tíz évben a bűncselekmények száma. Azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy a középmezőnybe tartozásunk ellenére a börtönstatisztikánk nem ezt tükrözi, hiszen 2001-ben 17 275-ös lélekszámot ért el az elítéltek száma a bv-intézetekben. Ez százezer lakosra számítva több mint 170 fogva tartottat jelent, eltérően az európai uniós átlagtól - hasonlítsuk össze -, ami 80 körül van, márpedig az Európai Unióba törekszünk és igyekszünk. Igaz, hogy van olyan tengerentúli ország, ahol ez a statisztika mást mutat, de a mi törekvésünk és jogi kultúránk nem ezzel egyezik.
A bűnözés növekedésére adandó válaszokat két csoportba lehet sorolni. Az egyik csoport az, amely a végrehajtandó szabadságvesztés büntetéstől való elfordulást vallja magáénak, azokat a tudományos eredményeket használja, amelyek ennek a helyességét tartalmazzák. Természetesen ez a szemlélet magában foglalja azt is, hogy több pénzbüntetést, munkabüntetést alkalmaz, valamint bizonyos diverziós törekvéseket is, amelyek lehetővé teszik a büntetőeljárásoknak a nem teljes végigvitelét, helyette más megoldásokat kínálnak, olyan megoldásokat, amelyek esetenként gyorsabban gyógyítják a társadalmon okozott sebeket, például a sértettel való kiegyezés folytán. Ultima ratióként, utolsó lehetőségként hajlandó csak ez a szemlélet a bv-intézeteket felhasználni és végrehajtandó szabadságvesztést alkalmazni. A másik jól körülhatárolható szemlélet egy represszív büntetőjogi szemlélet. Megoldásnak a szigorítást és a végrehajtandó szabadságvesztések arányának és számának növelését tekinti.
Az 1990-es évektől kezdve mindkét irányzat hatása érezhető, érzékelhető volt és jelen volt Magyarországon, azonban 1998-tól, a LXXXVII. törvény megjelenésétől - amely '98-ban lépett hatályba - szinte kizárólagosan az utóbb említett represszív büntetőpolitika volt tetten érhető Magyarországon. Ezzel a szemlélettel a jelenlegi kormányzat és magam nem értek egyet. Ehhez képest az előterjesztett javaslat az általános részben változtatásokat tartalmaz. Ezen változtatások között a legfontosabbnak tekinthető az, hogy hatályon kívül helyezi a büntetési tétel középmértékének alapulvételére vonatkozó rendelkezést, azaz visszaadja a bírónak mint a harmadik hatalmi ág tényleges gyakorlójának azt a szabadságot a büntetéskiszabásban, amely a büntetőbíró tevékenységének a lényege.
Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy hatályon kívül helyezi a javaslat - ilyen tartalmú a javaslat - azokat a rendelkezéseket, amelyek a feltételes szabadságra bocsáthatóság, illetve a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztésének korlátozására vonatkoznak. Ugyancsak ezt a célt szolgálja, hogy az egyfokú, illetőleg a kétfokú enyhítés eredeti kereteit állítja vissza, mellőzi a bűnhalmazatnál a büntetés enyhítésének korlátait.
A büntetéskiszabás elvei körében - ez természetes következménye az eddig elmondottaknak - nem tartalmazza azokat a súlyosító és enyhítő körülményeket, illetőleg azokat a különös méltánylást érdemlő, eset megállapításának alapjául szolgáló körülményeket, amelyeknek a Btk.-ban nincs helye, hiszen nem létezhet az, hogy az ilyen büntetéskiszabási körülményeket a Btk. képes legyen felsorolni, megjelölni vagy akár csak exemplifikatíve is jelölni. Az általános részt módosító rendelkezéseknek tehát összefoglalóan az a lényege, hogy a bírói büntetéskiszabásra vonatkozó mérlegelési szabadságot visszaadja. A különös részt érintő rendelkezések közül kiemelendő a terrorcselekmény máskénti megfogalmazása.
(15.40)
Ezt az idő hozta magával. Sokszor elhangzott már ezek mögül a mikrofonok mögül hivatkozás a szeptember 11-ei eseményekre; ez sajnos olyan esemény volt, ami a büntető törvénykönyveket is átalakította a világban, hiszen az eddigi - hogy is mondjam röviden - üzleti szemléletű terrorcselekményeket, ahol valaminek az elrablása, hatalomba kerítése vagy valakiknek a hatalomba kerítése folytán abba a pozícióba került a terrorista, hogy alkudozzon és követeljen, egy másfajta szemlélet alapján végrehajtott cselekmény jellemzi, az, ami a teljes társadalmat, lehet mondani, hogy a világ egyik felének társadalmát törekszik úgy általánosságban destabilizálni, de nem tesz semmiféle követelést. Ez egy teljesen más szemlélet, más szemlélet a terrorista részéről; ez után kullogunk a jogalkotásban, hogy legalább a büntető anyagi jog megfelelő választ tudjon adni ezeknek a cselekményeknek a minősítésére. Az elhárításában nyilván kisebb szerepe van, de azt a szerepet vállalnia kellett, és ezt megtette.
A javaslatnak nyilvánvalóan lesz vagy van egy olyan része, ami a legtöbb vitára ad alkalmat már a különös részi megjelenések között, ez pedig a visszaélés kábítószerrel bűncselekmény mikénti szabályozása. Itt megint azt lehet mondani, hogy egy dologban egyetért minden büntetőjogász és minden felelős ember, aki erről a kérdésről vitatkozik: abban, hogy a leghatékonyabb eszközt kell rendelkezésre bocsátani a kábítószerrel szembeni föllépés során; abban, hogy ez a föllépés a büntetőjog területén - és itt már azért kell tennem egy distinkciót - vagy a büntetőjog területén is kell hogy megjelenjen. Van egy represszív szemlélet, nulla tolerancia néven ismerjük; ez abban foglalható össze, hogy elképzelhetőnek tartja - mert ezt tartalmazza a nulla tolerancia kifejezés -, hogy kábítószermentes társadalomban fogunk valaha élni, és ennek fő eszköze a büntető anyagi jog lenne. Ezzel természetesen minden kriminológiai kutatás ellentétes eredményt mutat. Azt mutatja, hogy csak kordában tartani lehet a kábítószerrel kapcsolatos problémakört, erre viszont törekedni kell. A kordában tartását pedig lehet mondani multidiszciplináris megoldásnak, mindenesetre azt kell mondani, hogy össztársadalmi feladat, és rengeteg intézmény, intézményrendszer kell hogy ebben közrehasson, és a büntetőjog szerepe csupán az egyik eszköznek a biztosítása. Ha az egyik eszköz biztosítása, akkor meg kell azt oldani, hogy szét lehessen választani, hogy hol van primátusa a büntetőjognak és hol nincs. Ebben tér el a mi vagy az én szemléletem is az előző kormányzat jogalkotásából tükröződő szemlélettől.
Azt mondjuk, hogy az, aki üzleti vállalkozásként termeli, termeszti, csempészi ki, be, kereskedik vele és ajánlja és kínálja, ezt a személyi kört nagyon súlyosan kell büntetni, végrehajtandó szabadságvesztéssel, és ott is kiemelkedő súlyúval.
Ettől eltér annak a személyi körnek a sorsa, akik tulajdonképpen áldozatai ezeknek a - nevezzük nevükön őket - gazembereknek. Ha ez így van, akkor őket másként kell kezelni, és az ő számukra, függetlenül attól, hogy már a függőség állapotába kerültek vagy még nem, lehetővé kell tenni azt, hogy a kábítószerrel szemben ellenállóbbakká váljanak, és ez nem a börtönbe csukással oldható meg, ahol az ellenálló-képességük csak csökkenni fog, hanem elterelő módszerek biztosításával. (Taps a kormánypártok soraiban.) Erről szól ez a javaslati rész nagyon összefoglalva; természetes, hogy erről még sokat fogunk ebben a házban beszélni. Meggyőződésem egyébként, hogy ez az a módszer, ami a 96/2000-es országgyűlési határozattal elfogadott nemzeti stratégiának is megfelel, nem pedig a represszív megoldások.
Az élet elleni cselekmények körében egy bűncselekménypárnak a kiiktatása lelhető fel ebben a javaslatban. Az egyik az emberölésnek egy privilegizált esete, az újszülött megölése; a másik ennek a párja, egy minősített eset: a tizennégy éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölés hatályon kívül helyezése. Arra kell fölhívnom a figyelmet, mert nyilván ezen megint vita lesz, hogy ez a két cselekmény csak párban helyezhető és helyezendő hatályon kívül, mint ahogy párban is került bele - meggyőződésem szerint óriási tévedés folytán - a Btk.-ba.
Ami még a törvény más rendelkezéseit illeti, ezek főként eljárásjogi jellegűek. A büntetőeljárás-jogi törvény, ami a legutóbbi, az a '98. évi XIX. törvény, amely soha nem lépett hatályba az ő teljes valójában, hanem két hatalmas mértékű és eltérő szemléletű változtatáson ment keresztül a '73. évi I. törvény; a két változtatás bizonyos elemeket beemelt a '73-as törvénybe, és így egy borzasztóan áttekinthetetlen eljárási szabályrendszer jött létre. A két módosítás mégis azt példázza jól, hogy tükröződik belőle az a represszív büntetőjogi szemlélet, ami az anyagi jogi változásokban is hordozott volt.
Az emberi jogok védelme e két változtatás folytán az emberi jogi sztenderdek minimuma felé közeledett. Ez valószínűleg helytelen, meggyőződésem szerint helytelen. Természetesen derékba tört a jogorvoslati rendszer is. Igaz, hogy a legutóbbi módosítás néhány olyan rendelkezést rendezett, amelyek eltévesztettek voltak az új Be.-ben. Azt gondolom, hogy a gyakorlat eredményeit helyesen vette figyelembe ez a módosítás.
A legutóbbi módosítás még nem lépett hatályba, ez az a bizonyos 309 szakaszból álló módosítás. Ennek hatályba léptét az ítélőtáblák valóságos működésbe lépésének dátumához kellett igazítani.
A mostani módosítás a büntetőeljárás-jogon belül is azt fejezi ki, hogy nem kíván elvi kérdésekben változtatni, habár bevallottan el kívánt indulni az 1997-es úgynevezett professzori Be. elveinek megvalósítása irányába. De ez egy indulás csupán, nem egy törés az eddigi szabályozáshoz képest. Csak példálózva hívom föl azokat a rendelkezéseket, amelyeket érint ez a módosítás: a védelem jogait szélesítő rendelkezések mellett az óvadék a házi őrizettel kapcsolatos szabályoknak olyan változtatását hozta, amely ennek a jogintézménynek a tényleges alkalmazhatóságát teszi lehetővé. Ezek azok a módosítások, amelyek valószínűleg megint csak a legtöbb vitát válthatják ki a Házban.
A vázoltakból következően tehát ismételten hangsúlyozom, hogy az eljárásjogi törvény módosítása szemléleti változást ezen a területen még nem eredményez.
Ez volt az a kör, amiben összefoglalni kívántam és összefoglalni szerettem volna a módosítás lényegét. Kérem, hogy az Országgyűlés e módosításokról szóló törvényjavaslatot szíveskedjék elfogadni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(15.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés