DR. DÁVID GYULA, a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megvárom, amíg az elnökcserére sor kerül.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nagyon röviden szeretném ismertetni a nemzetbiztonsági bizottság előtt a tegnapi nap lefolytatott vitát, hiszen a feladatkörből eredően minket elsősorban a terrorizmussal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségekre vonatkozó szabálymódosítások foglalkoztattak, és ebben azt kell mondanom, hogy az ellenzéki nyilatkozatok is úgy hangzottak, hogy természetesen a nemzetközi kötelezettségből ránk háruló feladatokat teljesíteni kívánjuk.
Amiben vita volt, az természetesen a legnagyobb izgalmat kiváltó kérdés, a kábítószerrel kapcsolatos álláspont, amiben elsősorban azért döntöttünk úgy 6:5 arányban, hogy általános vitára alkalmasnak minősítjük a tervezetet, mert ha ez egy ennyire komoly vitát kiváltó kérdés, akkor itt az Országgyűlés előtt vitatkozzunk, itt ütközzenek meg azok a nézetek, amelyekkel a kormánypárti képviselők 6:5 arányban egyetértettek; felülvizsgálatra szorul a büntető törvénykönyv.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(16.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés