DR. NAGY GÁBOR TAMÁS, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A számítástechnikai bűnözésről szóló egyezmény megszületésének alapvető oka a számítástechnikai rendszerek fejlődésének gyorsasága, mindennapi életben való jelenléte és az ezzel összefüggésben megjelent visszaélések, új típusú bűncselekmények szankcionálásának az igénye. (Folyamatos zaj.) Az adatvédelem, a szellemi termékek tulajdonjogának érvényesítése, a számítógépes kihágások és a világhálón megjelenő rasszizmus, idegengyűlölet és gyermekpornográfia megjelenése új típusú szabályozást igényel.

Az Európa Tanács egyezménye a témában az első nemzetközi egyezmény, amely a számítógépes bűncselekményeket tételesen definiálja, rendkívül nagy vitát keltett, ugyanis számos informatikai szakértő attól tartott, hogy a szigorú szabályozás a lényegétől fosztja meg az internetezés rendszerét és a használók magánéleti szabadságát. Éppen ezért több ország fenntartásokat fűzött a megerősítéshez. Magyarország mindössze egyetlen fenntartást fűzött az egyezményhez, a 9. § (2) bekezdésének b) pontját nem kívánja alkalmazni, ahogy ez elhangzott.

A Magyar Országgyűlésben egyébként 2001 novemberében már megtárgyaltuk a Btk.-módosítást, és ekkor figyelembe vettük az egyezményben foglalt elveket, és számos változtatás már ennek a nemzetközi egyezménynek az alapulvételével történt meg.

A külügyi bizottság az Európa Tanács egyezményét november 6-án megvitatta, és általános vitára bocsátását egyhangúlag támogatta.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu