DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Én akkor is, amire régen hivatkoztam, meg most is, történetesen KDNP-alelnöki minőségemben is állok itt, úgy látszik e tekintetben sikeres vagyok, mert akkor is kaptunk információt, most is. Most viszont az idő nagyon halad. Ha ezek az általunk kért anyagok... - ön is nagyon jól tudja, hogy az írott papír más, mint a szóbeli tájékoztató. Itt járt a portugál külügyminiszter, találkozott Orbán Viktorral. Milyen jó lett volna, ha ugyanazt hallja őtőle is, szakmai részleteiben, mint amit a kormány illetékeseitől.
A héten itt járt Portugália házelnöke. Személyes barátságunk okán egyetlen magyar képviselőként hívott meg a delegáció záróvacsorájára. Nagyon jól tudtam volna érvényesíteni azokat az információkat, amelyeket kérünk. Nem magunknak kértük, az ország ügyében kérjük. Ha most megkapjuk, ezt köszönettel veszem, és javaslom, hogy intenzív, szoros együttműködés legyen, a köztünk lévő politikai vitákat tiszteletben tartva.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés