BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy Horn Gábor képviselő úr közös gondolkodásra hívott bennünket, ehhez szeretnék én is csatlakozni.
Szabados képviselő úrnak azt kell mondjam, hogy valósak azok a számok, amelyek elhangoztak itt. Ténylegesen a normatíva, nyilván településmérettől, ellátási körtől függően, de 40-50 százalék, tehát a normatívaemelkedés 40-50 százalékát fedi le a bérfejlesztésnek. Azért tartom szükségesnek ezt rögzíteni, mert azt gondolom, hogy akkor talán közösen újra tudjuk számolni a normatívaemelkedést, és közösen tényleg meg tudjuk oldani ezeket a problémákat.
Horn Gábor képviselő úr említette teljes joggal, hogy mi is megszavaztuk a száznapos programra vonatkozó törvénycsomagot, tehát megszavaztuk a bérfejlesztéseket, és nyilván ezt annak tudatában tettük, hogy ennek következményei is lesznek. Így van, képviselő úr, csak arra kell felhívnom a figyelmét és mindenkinek a figyelmét a túloldalon, hogy a mai napig senki nem mondta azt, hogy ennek a döntésnek az lesz a következménye, hogy a fenntartó önkormányzatok egyébként nem fogják megkapni a bérfejlesztéshez szükséges forrásokat; sőt mindig mindenki, a kormányfő maga is azt mondta, hogy a száznapos ígéretek forrása mindig meglesz a költségvetésben.
(19.00)
Most azzal kell szembesülnünk, hogy sajnos nincsen meg, nemcsak úgy nincs meg, hogy a normatívaemelkedést nem fedezi, de gyakorlatilag összességében is hiányzik.
Tehát a pénzügyminiszter úrnak is javasolnám azt, hogy nézzék át még egyszer, nézzék meg a számokat. Nem tartom valószínűnek, hogy nekem sikerült volna pont azzal a 32 önkormányzattal beszélnem, ahol egyébként nem fedezi az államtól kapott forrás a bérfejlesztéseket. Nagy valószínűséggel ez jóval túl van az egyszázalékos hibahatáron, szerintem megközelíti a száz százalékot, pénzügyminiszter úr. Alapvetően át kell gondolni! Nincs ma olyan önkormányzat, ahol az állami források fedeznék a bérfejlesztéshez szükséges kiadásokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés