DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Pár szót azért hadd mondjak a kérdésben felvetett ügyek kapcsán! Ennek a nagyon sikeres gazdaságpolitikának az eredményeképpen lassan két éve folyamatosan csökken a gazdasági növekedés üteme Magyarországon, ez 2000 első negyedévében 6,5 százalék volt, idén az első félévben volt 3 százalék.
Természetesen mindig lehet mutatni három olyan beruházást, amit négy év alatt egy kormány megvalósított, de azért a gazdaság alapvető folyamatai sajnos az elmúlt két évben nem igazán mentek jó irányba.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés