DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az egyik az, hogy ha az OIT a költségvetését saját maga nyújthatja be a parlamentnek, ebből természetesen még nem következik, hogy a parlamentnek a végén ezt is kell megszavaznia. (Dr. Répássy Róbert: Tiszta beszéd!) Szerettük volna a korábbi javaslatunkban, ha erre lehetőségük adódik. Sajnos, ez nem adatott meg nekik.
A másik, hogy azt feltételezem, a képviselő úr sem gondolja, hogy ez a kormány 3-4-5 hónap alatt sikeresen csődbe vitte volna az igazságszolgáltatást. Tehát azt gondolom, hogy ha egy csődhelyzetet sikerült négy év alatt előállítani, akkor már elég nagy előrelépés, ha ezt legalább sikerül jövőre elkerülni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés