DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A családi adókedvezményekkel kapcsolatban hallottunk itt egy hosszú méltatást, ami a költségvetésben szerepel, ugyanakkor viszont arról nem hallottunk részleteiben, hogy a családtámogatási rendszer továbbfejlesztése mely fejezetekben marad el, ami nagyon nagy mértékben érinti a családokat, nagymértékben érinti a rászoruló családokat és gyermekeket egyaránt.
Sokszor mondtuk már, hogy a költségvetéssel elérkezik az igazság pillanata, és ez valóban így is volt, hiszen a miniszterelnök úr által a választási kampány hevében tett ígéretek nem köszönnek vissza ebben a költségvetésben, amit nagyon sajnálok, mert ezzel ismét a családokat és az időskorúakat hozza rendkívül nehéz helyzetbe.
Itt mindjárt el kell mondjam, hogy azt ígérte a választások idején, hogy a családi adókedvezményt az alacsony jövedelműek igénybe vehetik. Nos, erről egy szót sem szól a költségvetés, némán hallgat, egyetlenegy sorában sem lehet ezt megtalálni. Azt ígérte, hogy 10 ezer forinttal megemeli a gyest, e helyett a 10 ezer forint helyett azonban 4 ezer forint szerepel, ami 4 ezer forint is figyelemre méltó, de ha a tényeket és az ígéreteket összevetjük, akkor ezek köszönő viszonyban sincsenek egymással.
A Fidesz javaslatára sikerült bevezetni a kisgyermekes apák kedvezményét és a nagyszülők gyesét, amit nagyon helyesnek tartunk. Amit azonban rendkívül módon sérelmezek, hogy emellett beadtunk nagyon-nagyon sok módosító indítványt - amelyek mind a családok helyzetének javítását szolgálták, és amelyekre a költségvetési fedezet megvolt, hiszen egy olyan fejlődő gazdaságot vehettek át, amelyből ezeket meg lehetett volna valósítani, hiszen a kasszában megvolt a pénz -, ezeket nem fogadták be. Ugyanakkor ugyanilyen kárvallottjai ennek a költségvetésnek az időskorúak, hiszen a költségvetésből kiolvasható, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét csak 8 százalékkal kívánja növelni a szocialista kormány, ami, azt gondolom, hogy nem méltó időskort fog biztosítani.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés