SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam az előbb elhangzott lakáspolitikával és lakásügyekkel kapcsolatos felszólaláshoz szeretnék néhány szót fűzni, inkább kiegészítésként.

Én azt gondolom, hogy 1998-2002 között mi, magyar fiatalok először éreztük azt, hogy egy kormány érzékeny a mi sajátos élethelyzetünkre, érzékeny a mi gondjainkra, és érzékeny a mi problémáinkra. A kormánynak ez a felénk, fiatalok felé áradó figyelme többek között a lakáspolitikában is kifejezésre jutott, hiszen a fiatal pályakezdők, a fiatal házasok és egyébként általában a fiatal emberek komoly lehetőségek elé nézhettek akár a lakásvásárlás területén is.

A fideszes képviselőtársaimmal nem olyan régen az adótörvények vitájában egy módosító indítvánnyal próbáltuk a fiatalok lakáshoz jutási lehetőségeit még könnyebbé tenni, ezt sajnos szocialista és szabad demokrata képviselőtársaink nem támogatták, és a félelmünk, miszerint bizony nem fiatalpárti a jelenlegi kormány, beigazolódott a jelenlegi költségvetési javaslatban is, és nemcsak a lakásügyi fejezetnél, amiről nem beszélnék többet, hiszen ezt a képviselőtársam megtette, hanem többek között az újonnan létrehozott vagy inkább átalakított Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében is ez a kevésbé fiatalpártiság kifejeződött.

Én azt szeretném kérni a tisztelt képviselőtársaimtól, fiatal és fiatalpárti kormánypárti képviselőtársaimtól is, hogy majd az ezen fejezetekhez benyújtott módosító indítványainkat támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu