DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban Wiener képviselő úr ragadtatott szólásra; mégpedig azért, mert úgy gondolom, megismerhetünk lassanként egy új fogalmat. Ami ellen többek között négy éven keresztül már harcoltunk a számvevőszéki bizottságban is, az önhikis települések, illetve az önhiki fogalma, igencsak beivódott a magyar önkormányzati rendszerbe. Úgy látszik, meg kell ismernünk a bérhiki fogalmát is innentől kezdve. Amit próbáltunk irtani, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések külön támogatásban részesüljenek, ezek szerint most már a bérre is ez fog vonatkozni, és újabb fogalmakat kell megismernünk, újabb osztogatási lehetőséget kell megtapasztalnunk.

De én nem is erre akartam igazán reagálni, hanem a képviselő úr fejtegetésének első részére, amelyben makroszámokat idézett. Nagyon optimista volt, amikor a 4,5 százalékos gazdasági növekedést reálisnak tekintette. Én csak szeretném a figyelmét felhívni, hogy egyetlenegy gazdasági elemző, kutatóintézet sem jelez 4,5 százalékot előre. Különösen akkor nem, ha megnézzük a nyugat-európai dekonjunktúrát vagy gazdasági növekedés lehetőségeit. Az a két gazdaság, amelyik a legjobban hatással van a magyar gazdaság teljesítményére, a német és a francia gazdaság, jövőre talán 1 százalék körül fog növekedni optimista előrejelzések szerint.

Figyelembe véve azt, hogy az exportálók lehetősége tovább nehezedik az elkövetkezendő évben, azt kell mondanom, abszolút irreális az a szám, hogy 4,5 százalékos gazdasági növekedés fog bekövetkezni. Inkább azt kell mondani, örüljünk, ha nulla fölött leszünk egy kicsit, és ha csak egyetlenegy százalékkal kisebb lesz a gazdasági növekedés a tervezettnél, az durván 180 milliárd forintot fog jelenteni a költségvetésből; ennyivel kevesebbet lehet elosztani, szétosztani. Hihetetlen nagy szám! Figyelembe kell venni, amikor ilyen optimista előrejelzéseket teszünk, hogy nagyon nagy gond lesz a jövő évben.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu