DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! - távollétében is köszöntöm. Tisztelt Államtitkár Úr! 1986. április 26-án, hajnalban robbanás történt a csernobili atomerőmű 4-es blokkjában. A robbanás nyomán radioaktív anyagok kerültek a légkörbe. A nukleáris katasztrófa egész Európát fenyegette, leginkább Magyarországot, az itt élő családok millióit. Csak a szerencsés légköri viszonyoknak köszönhető, hogy a radioaktív felhők nagy része, többsége elkerülte hazánkat.

A szocialista országok vezetői mély hallgatásba burkolóztak, a magyar vezetők is betartották azt a megállapodást, amely szerint a szocialista tábor egyik országa sem közölhet semmit a másik ország ügyéről, annak hozzájárulása nélkül. Tudjuk, a diktatúra vezetőinél ez az elkötelezettség mindig erősebb volt, mint a saját népükért vállalt felelősség, ezért hagyták, hogy május 1-jén, amikor a radioaktivitás szintje a legmagasabb volt, nálunk is milliók vonuljanak fel köztereinken. Nem maradhatott el a nagy tavaszi seregszemle, a hangszóróknak bömbölniük kellett az aktuális jelmondatokat a megbonthatatlan szovjet-magyar barátságról, a szocializmus építésének útján elért sikerekről.

A bűnös titkolózás és hallgatás miatt milliók élete és egészsége került közvetlen veszélybe. Az akkori döntéshozók, akik közül többen még ma is aktív politikusai a Szocialista Pártnak és frakciónak - Kapolyi László, Medgyessy Péter nevét is említhetem -, még ma is hallgatnak; a halálzónába küldött kamionosok, illetve az elhunytak hozzátartozói pedig évek óta járnak bíróságra.

Kénytelen vagyok megkérdezni a miniszter asszonyt, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagjaként, az Állami Ifjúsági Bizottság egykori elnökeként, a Minisztertanács egykori elnökhelyetteseként miért hallgat. Politikusi és orvosi esküje (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kötelezi-e arra, hogy számot adjon az akkori történésekről, a bűnös mulasztás okáról? (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu