DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk biztonsága két pilléren nyugszik: a nemzet önerején és azon a szövetségen, amely az észak-atlanti országokhoz köt minket.
(17.20)
Első helyen áll tehát az önerő, amit alapvetően a Magyar Honvédség testesít meg: az a honvédség, amely a rendszerváltás előtti és utáni hosszú éveken, majd' egy évtizeden keresztül, egészen az Orbán-kormány időszakáig folyamatosan csökkenő költségvetésből kényszerült végrehajtani a nemzeti haderővé történő átalakulás feladatait. Ekkorra a hadsereg felélte tartalékait, így az akkor már egyre növekvő költségvetés is csak feszített keretet biztosított a tornyosuló feladatok megvalósításához.
A NATO-tagságunk új követelményeket, a megváltozott világhelyzet új képességek kialakításának igényét támasztotta a Magyar Honvédség számára. Az Orbán-kabinet, felismerve, hogy a hadsereg gyökeres átalakítására van szükség, 2000-ben, az Országgyűlés 95 százalékos támogatásával, megkezdte a tíz évre megtervezett haderőreformot. Az elfogadott országgyűlési határozat pontosan, ütemtervszerűen jelöli ki, hogy mikor melyek legyenek a fejlesztési prioritások ahhoz, hogy a tíz év elteltével felzárkózzunk a NATO-elvárások szintjéhez, és megteremtsük a professzionális hadseregre történő áttérés feltételeit. Komoly eredményeket értünk el az elmúlt években, többek között a laktanya-rekonstrukciós program végrehajtásában, a katonák számára a lakásépítések vonatkozásában, illetve az illetményemelés kérdésében is.
A kormányváltás óta azonban azt tapasztaljuk, hogy a hadsereg új gazdái felülbírálták a haderőreform célkitűzéseit és menetrendjét, ezzel saját korábbi álláspontjukat is sutba dobták, tehát azt is mondhatnánk: a szocialista képviselőknél az ülésváltás álláspontváltást is jelentett. Leállították a haderőreformot, és csapkodó, vagdalkozó nyilatkozataikkal kísérelték meg elfedni a cselekvés hiányát. Egészen mostanáig, kedves képviselőtársaim, úgy tűnt, hogy nincs elképzelésük a haderőreform alternatívájáról.
Most jött el azonban az igazság pillanata; ami eddig csak úgy tűnt, most bizonyossá vált: hogy tudniillik az új honvédelmi vezetésnek sajnos nincs jövőképe a Magyar Honvédség fejlesztésére. A kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat XIII. fejezetének legfőbb mondanivalója az, hogy nem akarják folytatni a haderőreformot. Nem akarják folytatni a megkezdett fejlesztéseket. Viszont nem tudják azt sem, hogy mit kezdjenek azzal a sok pénzzel, amit az MSZP erős embere, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kilobbizott a saját tárcája számára.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük a tényeket! A költségvetés belső arányai azonnal elárulják, hogy mi fontos és mi nem fontos az új vezetés számára. A tárca költségvetésén belül a Magyar Honvédség részaránya az elmúlt években fokozatosan nőtt: 2001-ben ez 59 százalék, míg 2002-ben 62 százalék volt. Juhász Ferenc 2003-ra - a költségvetés jelentős növekedése mellett is csak - 53,6 százalékot szán a honvédségnek, ami minden eddiginél alacsonyabb. Valószínűleg az állítólagos NATO-bírálatok hatására, a költségvetési támogatás tetemes részét a Honvédelmi Minisztérium és hivatalai kívánják felhasználni.
Érdemes megvizsgálni, hogy hol, mire, mennyi jut. Az egy főre jutó személyi juttatás a Honvédelmi Minisztériumban és az intézményeknél 2,2-szerese a honvédséginek - valószínűleg azért, hogy vonzó legyen az illetmény azoknak, akik profi katonák akarnak lenni.
Figyelemre méltó, hogyan kezeli a honvédelmi vezetés a haditechnikai fejlesztéseket. Az 50 milliárdos költségvetési növekményből csupán 6 milliárd jut fejlesztésre; ugyanakkor a jövőre esedékes Gripen-bérleti díjnak csupán egyharmadát tervezték kifizetésre, ami magában hordja az egész költségvetés összeomlásának veszélyét, hiszen itt legalább 23 milliárd forint pótlásáról kell majd gondoskodni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy mi lesz akkor, ha a levegőben utántölthető képességgel megáldott Gripenek érkeznek az országba - annak a többletköltségét ki fogja majd kifizetni, és miből?
Hasonlóan kritikus más elindított, illetve halaszthatatlan fejlesztések pénzügyi fedezete is. Mindössze 6,5 milliárd forintot terveznek a vegyi védelmi, a híradó-, az informatikai, a térképészeti és a gépjárműprogram jövő évi finanszírozására. Ez az összeg ezek közül néhányra egészében is kevés lenne. Gondoljunk csak bele: a németországi zöldek nagy örömére Magyarországra behozott használt, potom húszéves átlagélettartamú gépjárművekre több mint 4 milliárdot költött a tárca. Ez összesen 497 darab tehergépjárművet jelent, amelyek között tucatnyi 39 éves, igen fiatal teherautó is szerepel. Az elkövetkezendő időszakban minimum 6-7 ezer új gépjárműre lenne szüksége a Magyar Honvédségnek - ennek a fedezete nem tükröződik a honvédelmi költségvetésben.
Többször hallhattunk a közelmúltban Juhász Ferenc sirámairól a NATO elégedetlenségével kapcsolatosan - ehhez képest a NATO számunkra megfogalmazott fő fejlesztési területeire a költségvetésnek csupán 2 százalékát kívánja biztosítani. Kirí ugyanakkor néhány tétel, amire nincs ésszerű magyarázat, hacsak nem sanda szándéktól vezérelve pumpálnak hatalmas összegeket a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeibe és a Honvédelmi Minisztérium tulajdonát képező gazdasági vállalkozásokba.
A HM közhasznú társaságai, amelyeket azért hoztunk létre, hogy a volt intézmények ne terheljék a honvédséget, hiszen a tevékenységük rentábilissá teszi őket, most többe kerülnek a Honvédelmi Minisztériumnak, mint ha honvédségi szervezetek maradtak volna. Felmerül a gyanú, hogy a nekik szánt 7 milliárd 312 millió forint, ami a támogatásukra fordítódik, nem csupán honvédelmi célra használódik, hiszen a gazdasági társaságoknak nagy a mozgástere, az ellenőrzésünk alól viszont mentesek.
Hosszan sorolhatnánk a példákat, amelyek bizonyítják, hogy ez a költségvetési törvényjavaslat a védelmi képességeink romlását készíti elő - ez elfogadhatatlan.
Ugyanígy elfogadhatatlan az a törekvés, miszerint ki akarják vonni a honvédelmi költségvetést az Országgyűlés kompetenciájából. A törvényjavaslat 43. §-a ugyanis korlátlan lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy a honvédelmi költségvetés Országgyűlés által meghatározott előirányzatait átcsoportosítsa. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a most rosszul odavetett számokat úgy dobálják, ahogy kedvük tartja - az Országgyűlésnek a költségvetést jóváhagyó jogosítványát semmibe véve. Úgy tűnik, a kormány e területen még a saját parlamenti többségére sem számít, eleve kirekeszti őket a honvédelem költségvetésen keresztüli ellenőrzéséből.
Leginkább ez minősíti a kormányt, ez minősíti a 2003. évi költségvetési törvényjavaslatot, ez minősíti sajnos a szocialista hatalomgyakorlást.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés