KARSAI PÉTER (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Így a költségvetési vita hatodik órájában némileg megnyugvással hallottam kormánypárti képviselőtársainktól, hogy már bizonyos módosító indítvány benyújtásáról biztosítanak bennünket, amely orvosolni próbálja az önkormányzatok gondját a megemelt 50 százalékos közalkalmazotti bérkifizetés tekintetében; így akár el is állhatnék a hozzászólásomtól, mert magam is e problematikával szeretnék foglalkozni. De azért úgy vagyok vele, élek a gyanúperrel, és bánt az, hogy a tárca képviselője már körülbelül három-négy órája nincs jelen, pedig úgy gondolom, hogy ez a szelete a költségvetésnek, a Belügyminisztérium, talán a legnagyobb olyan területe a költségvetésünknek, ami több figyelmet érdemelne meg. Így tehát engedjék meg, hogy akkor mégiscsak elmondjam azt, amire felkészültem.
Még a fülünkben cseng az MSZP-SZDSZ egyik választási szlogenje: "Több pénzt az önkormányzatoknak!" És valóban, a helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó többletforrásai 254,2 milliárd forint növekedést mutatnak, ami 30 százalékos növekedés. Lám, állták a szavukat - mondhatja a gyanútlan választó. Eközben az önkormányzati pénzügyi szakemberek, köztük az MSZP-SZDSZ vezetésű települések esetében is, hüledeznek. Számukra hamar nyilvánvalóvá vált, hogy például a sokat emlegetett tudásalapú társadalom bázisát képező közoktatás területén a bérintézkedések éves szinten 182,5 milliárdot jelentenek - a normatív hozzájárulások és támogatások azonban csak 113 milliárd többletet tartalmaznak ezen a területen. Hogy honnan lesz a közel 70 milliárd fedezete? Természetesen azt az önkormányzatok majd előteremtik az egyéb bevételekből. Hogy minek a rovására? Ez legyen az ő dolguk, hiszen hát demokrácia van, és a joguk is megvan erre.
És itt a kör bezárult. Kezdhetik törni a fejüket a helyi önkormányzatok vezetői: a közvilágításon spóroljanak, az iparűzési adót emeljék, netán az óvodai, iskolai csoportokat vonják össze, azaz melyik ujjukat harapják? Még abban sem reménykedhetnek, hogy majd az önhikis pályázatok megoldják gondjukat, hiszen a költségvetési javaslat ezt a rovatot a 2002. évivel megegyező összegben, azaz 13 milliárd forinttal tervezi, ami önmagában is reálérték-csökkenést jelent.
Hogy mi lesz ennek a következménye a településeken? Nem nehéz megjósolni. A várható helyi osztozkodásban, a költségvetés alkotásában mindenki szembe kerülhet mindenkivel, miközben a kormány mossa kezeit. Szidhatja a választópolgár a pedagógust, hogy az ő fizetése emészti fel a település régen felújításra szoruló útjainak költségeit, a megemelt iparűzési adót fizetők pedig majd a szociálisan rászorulóknak kifizetett összegen háborognak, és így tovább. S mi erre a pénzügyminiszter úr válasza? Takarékoskodni kell az önkormányzatoknak is. Esetleg még dobra verhetik a megmaradt vagyonkájukat is, hogy a lyukakat betömhessék.
Szóval ez a költségvetési tervezet a csalódás tervezete mindazok számára, akik komolyan hittek a felszólalásom elején citált választási szlogennek, tudniillik, hogy "Több pénzt az önkormányzatoknak!". Már maga Demszky Gábor is csalódott, hallhattuk, olvashattuk nem is egyszer.
Mi, a Magyar Demokrata Fórum képviselői sajnos nem csalódtunk a kormányban, minthogy nem is hittünk nekik, de azt azért mégsem mertük gondolni, hogy a Medgyessy-kormány mégis végrehajtja az úgynevezett száznapos, az önkormányzati választási szavazásokat befolyásolni kívánó programját, amire nem volt meg a költségvetési fedezet 2002-ben, és érzékelhetően nem teremtődik meg ennek fedezete 2003-ban sem.
Most tehát nagy a baj. Még a kormánypárti képviselők némelyike is elismeri, visszafogottan szólva: nem túl pompás az önkormányzatok számára a jövő évi kilátás. Így hát nagy érdeklődéssel várjuk azokat az indítványokat, amelyeket itt most például Wekler képviselőtársam is jelzett, és amelyek ezt a problémát orvosolni próbálják. De azért a népi bölcsességet és intelmet se feledjük: más kezével nem illik a csalánt gyomláltatni - így az önkormányzatokéval sem.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés