VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint első ciklusban dolgozó országgyűlési képviselő, nagy izgalommal vártam a költségvetés tárgyalását. Kifejezetten érdekelt a dolog technikája, hogy hogyan, miként nyílik mód a vélemények kifejtésére, de nagy izgalommal lapoztam a költségvetést azért is, hogy vajon mit ígér, mit hoz szűkebb hazám, Zala megye számára, mi és mennyi valósul meg azokból az ígéretekből, amelyekkel a közelmúltban a lakossági fórumokon elköteleztük magunkat.

Az előterjesztés első olvasata nem töltött el boldogsággal, de tiszta lelkiismeretet adott, hogy a költségvetés körülményei közt a lehetségest, az elérhetőt biztosítja. Ez egy feszített költségvetés, ez vitán felüli. Ha azonban a költségvetésben meglévő feszültség okait kutatjuk, a lelkiismeret ezen a ponton nyugszik meg, és válik igazán érvelővé. A magunkkal hozott feszültség ugyanis nem elhibázott gazdaságpolitika, magamutogató, öncélú kiadások tömegének következménye, hanem egy méltatlanul alulbecsült, egy évtizedes, vagy talán annál hosszabb hátrányt a bérezésében hordozó közalkalmazotti réteg méltó megbecsülésének következménye. Nem rossz helyen vannak ezek a pénzek. Ugyan szűk, gondokkal teli forrásokkal birkóznak intézményeink, de az ott dolgozó emberek jó közérzettel, a megbecsültség biztos tudatával szervezik a mindennapokat. Valóban, némiképpen el is szakad a gazdaság teljesítményétől ennek a béremelésnek a mértéke. Igen, mert az elmúlt négy esztendőben nem a gazdaság teljesítőképességének arányában javultak az e területen dolgozó kollégák anyagi megbecsülésének mutatószámai.

Való igaz az is, hogy a számomra oly fontos másik területen, a területfejlesztés területein is stagnáló forrásokkal számolhatunk. Örömmel mondom viszont, hogy a területfejlesztés egyetlen területén nem a stagnálás jellemzi a tervezett számokat. Ez pedig az intézményrendszer kiépítésének, ha úgy tetszik, az adszorpciós képességünk megteremtésének területe. Létrejönnek azok a szervezeti struktúrák, garanciák, amelyek alkalmasak lesznek az uniós források elérését szolgáló projektek előkészítésére, hogy valóban ezek a pénzalapok már a 2004-es esztendőtől, sőt már 2003-ban is, gazdagítsák a mozgásterünket.

Nekünk, a nyugati határszélen élőknek tudomásul kell venni - mégsem könnyű -, hogy a prioritások között az elmaradó területek felzárkóztatásának az Európai Unióban is, ebben a költségvetésben is kitüntetett helyet szánnak az előterjesztők. Természetes, hogy ez így van. Örömmel látom azonban a nagytérségi megközelítések helyett és mellett a kistérségi összehasonlítás mutatóit is. Az a 42 kistérség, amelyik a leghátrányosabbnak minősül az országban, sokkal inkább kifejezi a támogatásra érdemes színtereket, mintha nagy megyei összehasonlításokban gondolkodnánk.

(20.20)

Ennek bizonyságául engedjenek meg néhány adatot! Zala megye, amely a központi régiót nem tekintve a legfejlettebb régió Magyarországon, látszólag kívülre kerül, másodlagossá válik a támogatások sorában. És ha ezt a mázt lekapargatjuk, mögénézünk ennek a látszólagosan kedvező mutatónak, akkor nagyon érdekes adatokat találunk, mert ennek az egységesnek mondott régiónak három megyéje közül Győr-Moson-Sopron megye a GDP átlagának 134 százalékát teljesíti, az ugyancsak fejlett Vas megye 114 százalékos teljesítményt mondhat magáénak, és a régió mindenben egyenjogú tagja, Zala megye 85 százalékos teljesítménnyel kerül a sor végére. De ugyanígy lehetne az ipar teljesítményének mutatóit, a jövedelemtermelő képességeket, az egyéni jövedelmeket is jellemezni, hogy azokról a lényegi különbségekről ne is szóljak, amik aztán településcsoportonként igazán feszítő gondokról tudósítanak.

Zala megye 154 olyan településsel rendelkezik, ahol a lakosságszám nem éri el az 500 főt; 80 azon települések száma, ahol 200-nál is kevesebben élnek. Az ezeken a településeken élők számára az ottani önkormányzatok működése szempontjából nincs különbség abban, hogy ez Győr-Moson-Sopron megyében, Borsodban, Somogyban, vagy éppen Baranyában található. Ezek a települések csak a költségvetés újraelosztásán keresztül részesedhetnek azokból a jótéteményekből, amelyeket a térségben működő Audi-, Opel-gyár, vagy a General Electric nagykanizsai gyára a megye átlagos mutatói közt megemel.

A kistelepüléseken az idős emberek alacsony teherbíró képességgel élnek. Az sem válasz, amit ma oly gyakran hallani, hogy nem terheli őket az intézményfenntartás terhe sem, hiszen részesednek belőle, rájuk is vetül a központi községekben lévő intézmények fenntartásának, működtetésének az anyagi terhe.

Ezért aztán minden olyan megoldásban, amely a számunkra alanyi jogon, tehát a meglévő térségi támogatások mellett a település nagyságából vezet le támogatási formákat, messzemenően érdekeltek vagyunk. Az önkormányzati szövetségek kezdeményezésében is megjelent egy olyanfajta kiegyenlítő mechanizmus szerepeltetése, amely különösen a legkisebb települések esetében ismerné el az alapvető működtetés, a településüzemeltetés feladatait, hiszen itt fajlagosan minden többe kerül: a napi termékekkel való ellátás, az egészségügyi ellátás, a szociális gondoskodás, a törődés, sőt ma már a közlekedés fenntartásához is hozzájárulást kérnek az ezzel foglalkozó szervezetek.

Tehát nagyon nagy örömmel tudnék üdvözölni minden olyan kezdeményezést, amely ennek az aránytalanságnak, méltánytalanságnak a csökkentésére, az ott élők helyzetének a javítására irányul. Megkapják ők ezt a támogatást a későbbiekben majd, az úgynevezett önhiki elismert jóvátételeként, de ez nem válik tervezhetővé, nem teszi lehetővé azt, hogy esetenként akár önerőként is működjön olyan pályázatok elérésében, amely számukra is valami mozgást, örömet, a fejlődésnek valami apró ígéretét hozhatná. Ezért én megfontolandónak tartom, hogy akár az önhiki rovására is - hiszen ezekből potenciálisan mind-mind önhikis önkormányzat lesz, tehát nem állnak kétszer sorba, vagy annyival kevesebbet fognak majd kérni - érdemes lenne a sorsukkal, a közérzetükkel körültekintőbben foglalkozni.

Tisztelt Parlament! Magát a költségvetést elfogadhatónak, végrehajthatónak, a mai helyzetben reálisnak érzem, és elfogadásra ajánlom. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu