DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Béki Gabriellának azt szeretném mondani, hogy itt döntési alternatívákról van szó. Természetesen mi sem gondoltuk azt komolyan, hogy 1400 millió forintról a többszörösét lehetne lehámozni. Mint ahogy azt sem gondoltuk komolyan, hogy az összes benyújtott módosító indítványunkat a kormány, illetve a kormánypárti képviselők el fogják fogadni.
(22.50)
Reménykedtünk abban, hogy lesznek közöttük olyanok, amiket támogatni fognak, és annak a lábát találtuk meg. Én azért nem tartom teljesen jogosnak az ön kritikáját, hiszen amikor statisztikát csinál, az nem teljesen természetes, hogy összeadogatja ezeket a forrásokat, hogy mi honnan kívántunk elvonni. Minden egyes esetben megjelöltük azokat a tételeket, ahonnan el lehetett volna venni, vagy el lehet venni, ez majd a tisztelt Ház döntésétől fog függeni. Kérem szépen, ne adja össze őket, nem hiszem azt, hogy például a Gyermek- és Ifjúsági Minisztériumhoz a drogprevencióra szükséges 680 millió forint egy olyan tétel lenne, amely megmosolyogtató lenne, főleg a mostani Btk.-módosítást figyelembe véve. Mi valóban megjelöltük tételként ezt az 1400 millió forintot, ez például bőven fedezi azt, nem jelenti azt, hogy össze kell vonni az összegeket.
Azt is el szeretném mondani, hogy számomra meglepő, hogy ön mint szabad demokrata képviselő továbbra is úgy gondolja, hogy az államnak bábáskodnia kell a civil szféra fölött, mert nem érett meg 12 évnyi demokrácia után arra, hogy a saját maga sorsáról dönteni tudjon.
Göndör István úrnak pedig azt szeretném elmondani, hogy miket nem támogattak önök például az adórendeletnél: például nem támogatták a fiatal házasok albérletének az adóalapból történő levonásának lehetőségét, pedig erre is benyújtottunk módosító indítványt, az EU-felkészítés pedig olyan, mint a minisztériumok kommunikációja, olyan tarka, hogy az csak akkor lenne dicsőség, ha az ország tájszólásainak ápolását tartaná célkitűzésként. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)
A demokráciáról pedig csak annyit, képviselő úr, hogy akkor nem kellene a honvédelmi bizottságban (Az elnök jelzi az idő leteltét.) azt mondani, hogy azért nem kell kiosztani a képviselőknek az anyagot, mert pedagógiailag ez nem helyes.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés