DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Figyelmesen hallgattam, amit ön mondott. Az jutott az eszembe, hogy még fölülről nézvést megvolna az ország, Werbőczy-utódok toldozzák-foldozzák.

Föltéve, de meg nem engedve, hogy a makroszámok úgy vannak, ahogy ön mondja, nevezetesen: hozzájutnak az önkormányzatok az összességük szintjén a szükséges jövedelmekhez - föltéve, de meg nem engedve mondtam ezt -, én azt állítom, hogy a kistelepülések, azok, amelyek önhikiben dolgoznak már évek óta, és mindannyian botrányosnak tartjuk - önök is, mi is -, hogy milyen nagy számban kényszerülnek önhibájukon kívül forráshiányosnak lenni, ezeknek a száma meg fog nőni. Ön azt mondta, ez valóban így lehet, de kicsit óvatosabban fogalmazott, mint én, de hát nekem 49 kistelepülésem van, és nagyon jól tudom, hogy 4-től 16 millióig változik az iskola-, óvodafenntartóknál az a hiány, ami most jött létre ezáltal, amit ez a költségvetés adott.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ha igaz az, hogy makroszinten az ön által felvázolt számok kiadják a béremelés tömegét, akkor ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok szűk részében tocsogni fognak a pénzben, míg másoknál tökéletesen kiszáradnak a források. Ne haragudjon, de ez falupusztítást jelent! És azt hiszem, hogy ez nem lehetne megengedhető.

Ha világosabb lenne, hogy ön mire gondolt, hogy milyen forrásból fogjuk kipótolni azokat, akik nyilvánvalóan ellehetetlenülnek, akkor tudunk érdemben beszélni a kérdésről.

Forrás: parlament.hu