PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Álláspontom szerint nem politikai, hanem szakmai kérdés, amit a tisztelt Országgyűlés elé hoztam. Minimum 1500 ember sorsát érinti. Ha például az ön lakásába bevilágítana egy most még nem működő áruház reklámja, nem tudom, mit szólna hozzá.

Budapesti képviselőként számomra ebben a kérdésben egyetlenegy a fontos, hogy minél hamarabb a XIV. kerületi önkormányzat, az IKEA és a lakosok részvételével egy kerekasztal jöjjön létre, ahol ezt az egész beruházással kapcsolatos problémakört tisztázni lehet. Természetesen örülnék neki, ha a fővárosi önkormányzat is csatlakozna ehhez a kerekasztalhoz - ami most már nem három-, hanem négyoldalú lenne ettől a pillanattól kezdve -, hiszen, mint ahogy a kérdésemben is jeleztem, itt forgalomtechnikai problémák is vannak; az építkezés során jó néhány baleset történt már, a gyalogosok nem tudnak átkelni az IKEA oldaláról a saját lakásukba.

Zárásképpen azt szeretném mondani az MDF képviselőjeként, hogy nincs olyan törvény - más országokban van -, amelyben a bevásárlóközpontok valamilyen szempontból szabályozva lennének. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ennek az a következménye, hogy most már a bevásárlóközpontok nem a városon kívülre terjeszkednek, hanem jönnek be a város területére.

Forrás: parlament.hu