ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt hiszem, a ma délutáni, esti vitát végigtekintve először is azt kellene eldöntenünk, miről vitatkozunk tulajdonképpen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt azért említem, mert a többszöri olvasási és értelmezési gyakorlatok ellenére is úgy érzékelem, hogy a Fidesz, és sajnos ebben az esetben az MDF képviselői is nem velünk vagy a törvényjavaslattal, hanem az általuk gyártott, képzelt ellenséggel vitatkoznak ismét.
Meglehetősen sok dolgot hallottunk önöktől ma délután, amelyeknek a törvényjavaslathoz gyakorlatilag semmiféle köze sincsen. Leginkább arról szólnak, hogy önök hogyan képzelik el a gonosz baloldali, liberális ellenség által beterjesztendő törvényjavaslatot. Sajnos, csalódást kell önöknek okoznom: ez a törvényjavaslat nem az.
Például, hogy egy apróságot említsek, önök azt állítják - persze ez csak afféle kiszólásként apróság, ez egy nagyon-nagyon fontos dolog -, hogy a törvényjavaslat szabaddá teszi az iskolai drogfogyasztást. Mit mond ezzel szemben a törvényjavaslat 19. § (2) szakasza? Azt, hogy a büntetés 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetve annak közvetlen környezetében - Gyimesi képviselő úrnak az udvart sem ajánlom - kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, azzal kereskedik. Mindez 5-15 évvel büntethető, ha nagy mennyiségű kábítószerrel követik el; kereskedő azzal szokta, attól kereskedő. Szép kis liberalizáció, mondhatom!
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért baj, hogy önök fantomokkal hadakoznak ebben a vitában, mert lenne értelme köztünk a tartalmi, érdemi vitának is, mert egyrészt van köztünk nagyon komoly tartalmi különbség. Hallhattuk ma este is: önök hisznek a zéró tolerancián alapuló, kizárólag a büntetőjog elrettentő erejére épülő politikában. Mi ebben nem hiszünk. Mi a differenciált büntetőpolitikában és az ezen alapuló differenciált drogpolitikában hiszünk. Ezért mondjuk azt, hogy szélesíteni kell az elterelés lehetőségét, ezért mondjuk azt, hogy az eddiginél szélesebb körnek kell megengedni, hogy kábítószerrel kapcsolatos tevékenység és esetleg kisebb bűncselekményei esetén a gyógyulást, a társadalomba való visszaillesztést választhassa.
Mi tehát olyan drogpolitikát támogatunk, amelyik keményen lép föl a kereskedőkkel szemben, s amely a gyógyulást, a társadalmi beilleszkedést segíti elő a fogyasztók esetében. A kínálati oldalon nem kívánjuk enyhíteni a büntetést, de a keresleti oldalon a gyógyítást tartjuk hatékonyabbnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor négy éve folytatta a parlament ezt a vitát, akkor ez a kérdés inkább elméleti jellegű volt. Elméleti jellegű volt az a kérdés, hogy miért kell egy több éve sikeresen működő kábítószer-problémát kezelő modellt megváltoztatni. Az elmúlt négy év azonban módot ad arra, hogy lemérjük, mennyire volt eredményes az 1999-es szigorítás. Egyrészt nem csökkent a drogfogyasztás, nőtt a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma, nőtt a fiatalkorúak aránya. Ugyanakkor voltak a törvényjavaslatnak, hogy úgy mondjam, káros mellékhatásai. Fiatal emberek kerültek börtönbe, előzetes letartóztatásba, olyan fiatalok, akiken talán lehetett volna segíteni, akiket a bűnözői karrier helyett a társadalmi visszailleszkedésre kellett volna ösztönözni. S van még egy szomorú hatás, erről is beszéltünk már ma délután: a fogyasztók, büntetéstől való félelmükben gyakran nem mertek orvoshoz fordulni, nem merték a szakszerű kezelést választani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nagyon nagy ár; nagyon nagy ár a semmiért, nagyon nagy ár az eredménytelenségért.
Van azonban még egy kérdés, amiről beszélnünk kell. Révész Máriusz képviselőtársam most is, korábban is és más képviselőtársaink is sokszor emlegették, hogy e törvény alapján, amely alapján sok, több ezer fiatalt lehetett volna az elkezdett bűnügyek alapján börtönbe juttatni, nagyon kevés börtönbüntetést szabtak ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez rámutat a differenciálatlan büntetőpolitika legnagyobb problémájára, tudniillik arra, hogy nem lehet egy egész országot börtönbe zárni. Nem lehet nagy tömegű fiatalt börtönbe zárni, aminek az a következménye, amit a Kriminológiai Intézet kutatása is mutat, hogy nagyon gyakran az egyes jogalkalmazók egyéni döntésétől függ az, hogy kiszabnak-e büntetést, vagy nem szabnak ki büntetést. Sajnos, ez nem a bűn súlyától, a bűn körülményeitől függ, hanem az adott rendőrkapitányság, ügyészség, bírósági szervezet jogértelmezésétől.
Ez azt jelenti tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a fajta drogpolitika és ez a fajta büntetőpolitika azzal a következménnyel járt, hogy bizonytalanság alakult ki az elkövetőben és a fogyasztóban abban a tekintetben, hogy mikor fog a Dávid Ibolya képviselőtársunk által említett enyhébb büntetésben vagy akár büntetéselkerülési lehetőségben részesülni, és mikor fog - akár talán aránytalanul is szigorúnak tekinthető - büntetést kapni. Ez nem jó, mert ez aláássa a büntetőjog, az igazságszolgáltatás hitelét. Ennél jobb az a javaslat, amit mi teszünk; az a javaslat, amelyik tiszta vizet önt a pohárba, és világosan megmondja, mik azok az esetek, amikor élni kíván az elterelés lehetőségével, élni kíván a gyógyítás lehetőségével, és mik azok az esetek és alkalmak, amikor nem ad erre lehetőséget.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Vitáztunk sokat ma délután már a törvényjavaslatnak arról a részéről, amelyik az elterelést lehetővé teszi a közintézmények területén is. Én azt hiszem, számos jó példát hallottunk már ma délután arra, hogy ha ezt nem tennénk lehetővé, akkor milyen, a törvényjavaslat céljával, a társadalomba való visszaillesztéssel ellentétes hatást érnénk el. Valóban ilyen példa az, amikor közösen fogyaszt kábítószert egy 18 éves épphogy elmúlt diák a 18 év alatti osztálytársával. A jelenlegi büntető szabályozás szerint ebben az esetben olyan bűncselekmény valósul meg, ami 2-8 évig terjedő börtönnel sújtható. Én azt gondolom, ezt szeretnénk elkerülni. Szeretnénk lehetővé tenni, hogy itt is az eltereléssel lehessen élni.
Ugyanakkor ezen a ponton sokkal szigorúbban szabályozzuk az elterelés lehetőségét, mint egyébként. Ezen a ponton kikötjük, hogy 21 év alatti legyen az elkövető, tehát, hogy ne mehessen be egy idősebb felnőtt kínálgatni, amitől Révész Máriusz képviselő úr talán tart. Tehát csak 21 év alattinak engedi meg, csak társas fogyasztás esetén, tehát a beetetést nem engedi meg. Ezen a módon tulajdonképpen a bírói mérlegelés tárgyává teszi, miről van szó. Bocsánat, hogy nagyon hétköznapi módon fogalmazok: ha egy idegen fiatalról van szó, akinek egyébként semmi köze az intézményhez, az nehezen fogja tudni elkerülni azt a gyanúsítást a vizsgálat folyamán, hogy itt nem közös kábítószer-fogyasztásról és nem kínálásról volt szó, hanem kábítószer-kereskedelemről és beetetésről. Azt gondolom, ez ilyen esetben bizonyítható és bizonyítandó, ennek alapján pedig az előbb általam említett szigorú büntetési tétel kiszabására van mód.
Végül, tisztelt képviselőtársaim, tudomásul kell vennünk, hogy a kábítószer ma is jelen van az iskolákban. Ha azt mondom, tudomásul kell vennünk, félreértés ne essék, nem azt jelenti, hogy örülnünk kell neki, nem is azt jelenti, hogy el kell fogadnunk. Azt jelenti, hogy tudomásul kell vennünk, hogy tudnunk kell róla, és harcolnunk kell ellene. A börtön és a börtönnel való fenyegetés nem pedagógiai eszköz. Ilyen módon nem lehet elrettenteni a diákokat attól, hogy kábítószert fogyasszanak.
A kábítószer-fogyasztás visszaszorítására módszer a felvilágosítás, a megelőzés és egy olyan légkör kialakítása, ahol a pedagógus fel mer lépni az iskolai kábítószer-fogyasztással szemben, mert nem fenyegeti a saját diákját börtönbe kerüléssel. Ez a törvényjavaslat erre kínál lehetőséget. Arra kínál lehetőséget, hogy az alkalmi fogyasztóval tisztázni lehessen, hogy ő fogyasztó, mód legyen a gyógyítására, a társadalomba való visszaillesztésére, és mód legyen arra, hogy megtaláljuk azokat a kábítószer-kereskedőket, akik bejuttatják a kábítószert az iskolába.
(15.30)
Mert szerintem egyetértünk abban, hogy ez a cél. Ez az a feladat, amit ennek a törvényjavaslatnak és a Btk.-nak el kell érnie.
Tisztelt Ház! Összefoglalóan tehát: a törvényjavaslat arra teremt lehetőséget, hogy a drogkarrier kezdetén álló fiatalok esélyt kapjanak arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba, a börtön helyett a gyógyulást válasszák. E törvényjavaslat lehetővé teszi azt, hogy az ésszerű törvényi szabályozás hozzájáruljon a drogprobléma megoldásához, a kezeléshez szükséges társadalmi összefogás kialakulásához.
Ezért kérem a tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ne utasítsák el ezt a fajta ésszerűsítési javaslatot, térjenek vissza a képzeletbeli tárgyalóasztalhoz, és próbáljuk megtalálni azokat a megoldásokat, ahol e törvényjavaslat esetleges hiányosságait kiküszöbölhetjük (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ezután pedig közösen fogadjunk el egy igazán jó büntetőtörvénykönyv-módosítást.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés