DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya miniszter asszony felsorolta az előbb a büntetések enyhítését a büntető törvénykönyv módosításából. Azt mondanám, hogy hab a tortán még a 4. §-ban foglaltak, ami arról rendelkezik, hogy a bíróság vétség, valamint a 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, amennyiben alaposan feltehető, hogy a büntetés a célját így is eléri. Azt gondolom, hogy ez is önmagáért beszél.

Körülbelül két órával ezelőtt feltettem néhány kérdést, amelyek így szóltak, és azóta is lóg a levegőben, nem kaptam rá választ: mit üzen a büntető törvénykönyv módosítása a kábítószer-terjesztőknek? Ki áll e mögött a törvénymódosítás mögött? Hiszen látom, hogy rendkívül fontos. Kinek áll érdekében a büntető törvénykönyv enyhítése? Gusztos Péter képviselő úr családi drogpartiját nem ismerem, ezért erről nem is kívánok semmiféle hosszabb felszólalásba kezdeni. Zuschlag képviselő úr családja nevében sem utasítom vissza a büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos megjegyzéseket, de ugyanakkor minden magyar család nevében igenis visszautasítom, legfeljebb önök ebbe a kategóriába nem tartoznak bele. (Felzúdulás az MSZP soraiban.)

A büntető törvénykönyv üzen a társadalomnak, a büntető törvénykönyv ugyanis azt üzeni a mi véleményünk szerint a társadalomnak, hogy amit büntetni rendel, azzal természetesen nem ért egyet, és amit büntetni rendel, az nemkívánatos cselekmény. Ha ebből az olvasatból, amik itt elhangzottak, és az önök véleménye alapján megállapíthatjuk, hogy a szocialista kormány azt üzeni, hogy elfogadja a kábítószer terjesztését, sajnos ez egy borzasztó dolog a magyar családok számára. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu