ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Többek szájából elhangzott, hogy mi is tulajdonképpen valóban a családok érdeke, meg mi a gyerekek és a fiatalok érdeke. Azt gondolom, hogy a családoknak elsősorban az az érdeke, hogy a gyerekeik ne kerüljenek börtönbe, ne kerüljenek előzetesbe, hogy ne törjön meg azért a pályájuk, mert büntetőeljárás indult velük szemben. (Zsigó Róbert közbeszól.)
Itt nem az a lényeg, hogy börtönbe kerülnek-e a végén vagy nem; hanem az a lényeg, hogy egy olyan procedúrának vannak kitéve, amely kettétörheti a pályájukat, kettétörheti a személyiségüket, éppen abban az időszakban, amikor pályaválasztás előtt állnak, abban az időszakban, amikor minden fiatalnak rengeteg lelki problémája van, akkor akarjuk őket olyan helyzetbe belekényszeríteni, ami tönkreteheti őket. Ezért mondjuk mi azt, ezért mondom én azt, hogy ez a törvénymódosítás a családok és a fiatalok érdekeit szolgálja.
Mert nagyon fontos, hogy Szabó képviselő asszony elmondta még a vita elején, hogy aggódik azokért a fiatalokért, akik a kábítószert kipróbálják vagy rászoknak, mert nem tudnak családot alapítani. De én pont annyira aggódom azokért a fiatalokért is, azokért a gyermekekért is, akik éppen e miatt a törvény miatt nem képesek erre, mert, mondjuk, az életük kettétörik.
Amit pedig Répássy képviselőtársam mondott: Szitka képviselő úr öt pontban összefoglalta, hogy melyek azok a pontok, ahol mi szigorítani szeretnénk a büntető törvénykönyvet. Tehát az az állítás hamis, hogy mi nem kívánjuk jobban büntetni a kábítószerrel való visszaéléseket, és nem kívánjuk azt megakadályozni, hogy fiatalkorúak például kábítószerrel való visszaélés áldozataivá váljanak. Azt gondolom, hogy ha a képviselőtársam a törvényt rendesen és precízen elolvasta volna, akkor ezt a felszólalását nem tette volna meg.
Köszönöm. (Zsigó Róbert dr. Répássy Róbert felé: Te se olvastad el rendesen!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés