ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, Mátrai képviselő asszony megint abból a logikából indult ki, hogy az a magyar család, aki velük együtt gondolkodik. Bízom benne, hogy a fideszes képviselőtársaim lassan kibújnak már abból a köpenyből, ami takarja azokat a családokat, akik velük együtt gondolkodnak, azokat a magyarokat, akik velük együtt gondolkodnak, és a társadalom egészében gondolkodnak. Mert ahogy elmondta Gusztos képviselő úr is, a magyar középiskolások majdnem 40 százaléka, jelentős százaléka kipróbálta már a kábítószert. Azt gondolom, ezeknek a családoknak a jelenlegi törvény lehetőséget ad arra, hogy gyermekeik börtönbe kerüljenek, még ha ezt a bírók nem alkalmazták is. Azt gondolom, hogy azért nem alkalmazták, mert ezek a bírók bölcsek voltak, és nem akarták ezen családoknak az életét tönkretenni.
Azt gondolom, fideszes képviselőtársaimnak is el kellene azon gondolkodni, hogy valóban mi is a családok érdeke, és hogy ma Magyarországon 10 millió ember él, több mint 3 millió család, és azt gondolom, hogy minden egyes család nagyon fontos, és jelen pillanatban a törvény ebben a formában a magyar családok nagyobb része számára veszélyt jelent inkább, segítséget pedig nem ad.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés