ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, itt lassan már négy órája vitatkozunk; ha megnézzük, milyen fontos törvényről is van szó, azt mondhatnánk, hogy nem túl hosszú idő. Ám ha megnézzük, hogy az elmúlt négy órában milyen típusú vita folyt, akkor azt mondom, hogy nagyon hosszú idő, ugyanis sajnos ellenzéki képviselőtársaink egyfajta politikai hecckampányt folytatnak az ügy kapcsán, levélírogatással és sok egyéb olyan dologgal, amelyek teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a tényeket. A tényeket, amelyek azt mutatják, hogy az a drogtörvény-szigorítás, amelyet az akkori kormánypárti képviselőtársaink megszavaztattak a parlamenttel, nem működik, nem érte el a hatékonyságát, nem csökkent a kábítószer-fogyasztás, hanem a fiatalok még inkább abba a helyzetbe menekültek, hogy nem akarták felfedni azt, hogy ők kábítószert fogyasztanak, mert egyszerűen féltek attól, hogy börtönbe kerülnek.

Lehet azon szépíteni, hogy most mennyi fiatal került börtönbe, mennyi fiatal nem került börtönbe, egy tény: a törvény szerint sok tízezer fiatal kerülhetett volna börtönbe. Az más kérdés, hogy ez nem történt meg.

Az külön meglep, amit Pettkó képviselőtársam hozzászólásából hallottam, ugyanis ez alapján úgy tűnik, hogy ő pontosan nincs tisztában azzal, hogy mi a jelenlegi helyzet Magyarországon, a fiatalok hogyan állnak ehhez a kérdéshez. Nincs azzal tisztában, hogy a jelenlegi törvény, azonkívül, hogy rossz, nem hatékony, a fiatalokat sem tartja vissza attól, hogy ők kábítószert fogyasszanak. Attól tartja őket vissza, hogy felfedjék azt, hogy ők esetleg kábítószert fogyasztottak. Ezért fontos az, hogy megelőzzük, mert mi azt gondoljuk, hogy ezek a fiatalok nem potenciális bűnözők, nem olyan bűnözők, akik ellen büntetőjoggal kell fellépni, hanem olyan emberek, akiknek segítségre van szüksége.

Még egyszer szeretném aláhúzni, amit ma már többször elmondtam, hogy öt ponton szigorítjuk ezt a törvényt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát nem igaz az, amit az ellenzéki képviselőtársaink mondanak, hogy mi segítjük a kábítószerrel való visszaélést.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu