DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Igyekszem eleget tenni a megrendelésnek, és higgadt hangvételben gondolok válaszolni az ön igencsak higgadt hangvétellel feltett, ámde némi pontatlanságokat tartalmazó kérdésére.
Essünk túl először a nehezebbik részén, vagyis a tényleges kérdésre szeretnék válaszolni, összefoglalva. Tervez-e a tárca valamit a jövő esztendőben? Tisztelettel jelentem: van, éspedig van úgynevezett tőkepótló hitel. Ez mindig is volt, kétségtelen tény, hogy egy hangyányit erősebb feltételekkel, mint az ön által jelzett hitelkonstrukció, de jelenleg is van, van, van.
A másik kérdés pedig az, hogy lesz-e. Akkor erre megint az a válaszom, hogy igen: lesz, lesz, lesz, éspedig pont az EU-csatlakozás előtt azt a nagy feladatot szeretnénk ellátni, amelynek értelmében mozgósítani kívánjuk a gazdák erejét - az állam segítségével együtt - arra, hogy megfelelő birtokviszonyok alakuljanak ki Magyarországon a sok elaprózódott, pici telek helyett, és ezért tervezünk egy úgynevezett birtokfejlesztési hitelkonstrukciót megvalósítani.
(11.00)
A harmadik kérdéselem, amit ön föltett, hogy kárpótlás jelleggel, gesztus értékkel valamit óhajtunk-e tenni ön szerint bizonyos elmaradt dolgok tekintetében. Azt gondolom, hogy kárpótlás annak jár, aki kárt szenvedett. Önök, amikor ezt az eredeti, úgynevezett családi gazdaságokra való hivatkozással, ámde nem feltétlenül nekik szóló hitelkeretet megalkották, akkor tulajdonképpen tudható volt, hogy ez jó esetben falvanként egy, maximum kettő darab gazdának jut, az összes többi meg ezt az egyet vagy kettőt fogja irigyelni a falvakban. Ilyen értelemben önök bekódoltak a rendszerbe egy eleve hátrányos helyzetet körülbelül a gazdák 90 százaléka terhére. Most akkor nem tudom, milyen károk keletkeztek, amikor önök tulajdonképpen ezzel a konstrukcióval lényegében olyan folyamatokat provokáltak, amelyek nem lettek volna benne a gazdaságban. Azt pedig csak csendben teszem hozzá, nagyon higgadtan, hogy önök ehhez a hitelkonstrukcióhoz valahogy elfelejtették (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a pénzügyi forrásokat biztosítani. Viszontlátásra!
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés