BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Összességében csak két olyan dologban szeretnék kapcsolódni Sisák Imre képviselő úrhoz, ami feltétlenül fontos az önkormányzatok szempontjából. Az egyik a címzett és céltámogatások kérdésköre, ahol megint csak megtapasztaltuk azt, amit már sok egyéb más területen: hogy más volt az ígéret és más a cselekedet a kormányzat részéről, hiszen ígértek több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, és a jövő évi költségvetés kapcsán látjuk, hogy se az emberek, se az önkormányzatok nem kapnak több pénzt, sőt, az önkormányzatok működése ellehetetlenül.
A címzett és céltámogatások körében olyan jelentős beruházások indultak meg, amelyeket folytatni kellene, elsősorban a kórházi beruházások kapcsán, illetve olyan régóta várt beruházások, mint a csatornázási programok folytatása vagy befejezése, amit enélkül a támogatási forrás nélkül az önkormányzatok nem tudnak megvalósítani.
Ebben a szituációban, ezek között a költségvetési keretek között, amelyek a jövő évben várnak az önkormányzatokra, a kormány legalább azt a gesztust megtehette volna, hogy, ha már a bérfejlesztésekhez szükséges forrásoknak csak a felét biztosítja az önkormányzatoknak, ezzel a működésüket lehetetlen helyzetbe hozza, a másik oldalon legalább egy pályázati alapot biztosít arra, hogy a legszükségesebb nagyberuházásokat valamilyen módon meg tudják oldani.
A másik kérdés pedig, ami szintén érinti az önkormányzatokat és a lakosságot, az a rendőrségek kérdése. Ha a saját példámat veszem, most, a módosító indítványok kapcsán, nagy nehezen sikerült legalább az idei szintre visszahozni a jövő évi költségvetés forrásait, de a rendőrségek, tehát a megyei főkapitányságok működését még mindig lehetetlen állapot övezi. Nálunk például, Baranya megyében több mint 200 millió forint hiányzik a főkapitányság költségvetéséből. Sajnálattal láttam, hogy a szocialista és szabad demokrata képviselőtársaim Baranya megyéből ezt nem szavazták meg, de bízom benne, hogy egy utolsó fordulóban még korrigálni lehet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés