BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom megállni, hogy Szabó Zoltán képviselő úr hozzászólására reagáljak, aki nagy ívű felszólalásában elővezette nekünk, hogy milyen igazmondó - (Jelzésre:) matematikus, képviselőtársaim segítenek itt nekem - ez a szocialista kormány, az ígéreteit valóra is váltja. Erről nem szeretnék vitát nyitni, mert már számos kérdésben bebizonyosodott, hogy megtévesztették a választókat, és nem azt hajtják végre, amit megígértek, vagy nem olyan módon, ahogy megígérték.

Amiről viszont még nem esett szó a mai vitában, és feltétlenül el kellene mondani: hogyan váltják be azt a keveset, amit egyébként megvalósítanak. Erre példa az egyik, hogy mondjam: választási nyerő ígéretük a közalkalmazotti béremelés kérdése, amelyet természetesen mi is támogattunk a pótköltségvetés során. A kérdés csak az, hogy a jövő évi költségvetés kapcsán miért úgy játsszák el ezt az adományt, hogy nem a saját zsebükre játszanak? (Dr. Vojnik Mária: Kinek a zsebére?) Miről van szó? Az önkormányzatokkal fizettetik meg azt a választási ígéretet, amely önöket a kormányzó pártok székébe emelte, mert nem akarok elmenni addig, amit a települési önkormányzatokkal kapcsolatos felmérés tükröz, hiszen itt a béremelés forrásigényének 50 százalékát adták meg, menjünk túl ezen, legyen 60 százalék - 40 százalék még mindig hiányzik! Pontosan az a 40 százalék, ami egyébként a béremelések kapcsán, azoknak az adó- és járuléktartalmával együtt vissza fog folyni a költségvetésbe, magyarul: megsarcolják az önkormányzatokat, azt a pénzt pedig saját maguk más célokra el is költik.

Tehát könnyű dolog ez, amikor más zsebére játszik az ember, csak nem tisztességes. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu