DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az ez évi agrártámogatások ismeretében azt látjuk, hogy a gazdálkodók többsége keresi annak lehetőségét, hogy miként növelhetné az ültetvénytelepítéseket, miként nyílna lehetőség a további gépvásárlásokra.
Amikor arra kerestük a választ, hogy miért ilyen nagymértékű ez az igény, akkor azt lehetett látni, hogy az előző években a termelők éppen a bizonytalan értékesítés miatt nem igazán vették komolyan azt, hogy az európai uniós csatlakozást követően nem lesz módjuk egyes gyümölcsfajtáknál, illetve a szőlőtelepítésnél a területek növelésére. Ezért most azt látjuk - a választókörzetemben, a Mátraalján kimondottan -, hogy kis kapkodás állt elő. Mindenesetre úgy tűnik, hogy konkrétan ebben az évben a talaj-előkészítés, valamint a fajták tekintetében csak akkor kerülhetnek a telepítések megvalósításra, ha egy minőségi, talán kisebb hátrányt is magukban hagynak.
Ezért szeretném azt kérdezni a miniszter úrtól, és az MSZP munkacsoportja is ezt kérdezi, van-e lehetőség arra, hogy 2004-ben, még a csatlakozás előtt valamilyen jogi lehetőséget kapjanak a termelők arra, hogy ültetvénytelepítéseket végezhessenek. Illetve az a gépberuházás, amelyről a miniszter úrral is többször szót váltottunk, esetlegesen 2004-ben megvalósítható lenne-e még, a csatlakozás előtti utolsó évben?
Miniszter úr, ezekre szeretnénk választ kapni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés