DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az a kérdés, amit ön felvetett, valami egészen másról szól, ezért engedje meg, hogy néhány tényszerű dologról tájékoztassam.
Pusztazámor önkormányzata '96-ban szerződést kötött a Fővárosi Önkormányzattal regionális hulladéklerakó építésére. Cserében Budapest közel egymilliárd forint támogatást adott a községnek. '99-ben az APEH megállapította, hogy a község nem fizette meg a támogatás után az általános forgalmi adót. Első fokon az önkormányzat nyerte meg a pert, és utána végül a Legfelsőbb Bíróság előtt vesztette el, felülvizsgálati kérelem alapján az önkormányzat. (Font Sándor: Erről beszélt.)
Ezek után kérte a település polgármestere a térség országgyűlési képviselőjének, Keller Lászlónak a segítségét. A 2003-as költségvetés tárgyalása során végül Jauernik István MSZP-s képviselő módosító javaslatot nyújtott be, amelyben Pusztazámor 214,5 millió forintos tőke- és 55 millió forintos bírság-, illetve késedelmipótlék-tartozásának elengedését kezdeményezte. Az Országgyűlés megszavazta a módosító indítványt.
Ennek kapcsán szeretném, ha néhány dolog világos lenne. Ez az önkormányzat szinte teljesen biztosan csődbe ment volna, ha a parlament nem szavazza meg ezt a módosító indítványt. Kettő: lehet azon vitatkozni, hogy mi áttekinthető meg mi üvegzsebű; én azt hiszem, annál nagyobb nyilvánosság és annál korrektebb eljárás, mint hogy a parlament szavaz egy ilyen elengedésről, nem lehet. Itt nem fű alatt, nem különböző irodákban döntöttek emberek arról, hogy valakinek elengednek vagy éppen megszavaznak egy támogatást.
Végezetül szeretném a tisztelt képviselőnek elmondani: nekem van olyan ismerősöm, akinek üvegszeme van; azt javasolnám, hogy ezzel ne feltétlenül viccelődjünk itt a Házban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés