SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Igazából nem szeretném megismételni mindannyiunk közös gondolatait, csak azt szeretném elmondani, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a legutóbbi ülésén megtárgyalta a módosító indítványt és azzal egyetértett, tehát előterjesztőként a bizottság ezt a módosító indítványt támogatja. Akkor persze ez még egy másik változatban volt előttünk, de a bizottságunk egyetértett azzal, hogy ha az alkotmányügyi bizottság azt a bizonyos stilisztikai korrekciót, módosítást végrehajtja, a bizottságunk támogatja és támogatni fogja.
Tehát előterjesztőként megismétlem: egyetértünk a módosító indítvánnyal és támogatjuk azt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés