DR. BOROS IMRE, független: Köszönöm szépen, elnök úr. A tárgysorozatba-vételt a következő indokok alapján támogatom. A 2000-es és 2001-es előcsatlakozási alapok projektjeinek számos esetben önkormányzatok a kedvezményezettjei, ahol 10-15 százalékos önrésszel kell beszállniuk. Ezek hiányában ezek a projektek vagy tolódnak, tehát a kezdési idő vészesen fogy, vagy adott esetben el is maradhatnak. Ez nem lenne jó, hiszen az Európai Unióval folytatott pénzforgalmunkban ez a passzívumot növelné.
A másik kérdés szintén európai uniós vonatkozású, hogy ez lenne az utolsó év, amikor fel lehetne készíteni projekteket a 2004-2006 közötti, majdan a strukturális és kohéziós alapok finanszírozására, ezekhez az előkészítő pénzekhez az önkormányzatok szintén alapvetően úgy juthatnának, ha ez a költségvetésben adott esetben tételesen benne van. Sajnos, pillanatnyilag azt tapasztaljuk, hogy azok a munkaszervezetek, mint a regionális fejlesztési tanácsok mellé rendelt munkaszervezetek, pillanatnyilag a működési költségekkel sem rendelkeznek.
Továbbá indokolná a tárgysorozatba-vételt az első két hónap pénzügyi eredménye, amely körülbelül 4-5 hónapra való deficitet hozott már. Egyébiránt ezt a javaslatot erről az oldalról még a költségvetési törvény lezárása előtt jórészt ugyanezen indokok alapján javasoltuk, hogy tudniillik, alapvetően az uniós felkészülés igényeit figyelembe véve ne zárjuk le a költségvetést, inkább 2-3 hét rádolgozással, de egy olyan költségvetés készüljön, amely Magyarországot érdemben fel tudja az uniós csatlakozásra készíteni, s lehetővé teszi azt a pozitív pénzforgalmat, amit a kormányzat remél.
Ezért támogatom a tárgysorozatba-vételt. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés