DR. DÁVID GYULA (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Válaszából több minden kiderült, elsősorban az, hogy a kormányzat számára is fontos ez a kérdés, a Pénzügyminisztérium is nyitott ennek a kérdésnek a felülvizsgálatára és megvizsgálására. Ez mindenféleképpen arra mutat, hogy a közeljövőben a vállalkozók helyzete e tekintetben könnyebbé válhat és tisztázható.

Szeretném megjegyezni, ebben talán nincs közöttünk teljes egyetértés, hogy egy adónemnél a vetítési alap milyensége határozná meg az adónemet. A kettős adóztatásról szóló törvény azért született, hogy vagy az egyik országban, vagy a másik országban kerüljön ez a bizonyos adónem megfizetésre. Az iparűzési adó nyilvánvalóan a tevékenységből eredő környezeti terhelés helyi kiküszöbölésére irányul, ez pedig Németországban merül fel ebben a körben.

Bízva abban és remélve, hogy a minisztérium olyan megoldást fog találni és olyan megoldást javasol majd a kormánynak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amely a vállalkozóknak is segít, válaszát köszönettel elfogadom. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu